Gyulai Márton az atlétikai vb-pályázatunkról; Garaba Imre és a stadionavató

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2019.11.09. 23:37
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

• Nyolcvankét válogatott mérkőzés – ebből huszonnyolc az egykori Népstadionban. Három gól címeres mezben, egy Spanyolországban, egy Győrben a törökök ellen, és egy a nemzet akkori stadionjában – Anglia ellen 1981-ben, amikor Puskás Ferenc hazatért, és az előmeccsen varázsolt… Garaba Imrét, a Bp. Honvéd 61 esztendős korábbi védőjét tehát ezernyi szál köti a stadionhoz, így a Puskás Aréna avatójára indított sorozatunkban, öt nappal az Uruguay elleni találkozó előtt ő volt a vendégünk.
• Nyolcvankét válogatott mérkőzés – ebből huszonnyolc az egykori Népstadionban. Három gól címeres mezben, egy Spanyolországban, egy Győrben a törökök ellen, és egy a nemzet akkori stadionjában – Anglia ellen 1981-ben, amikor Puskás Ferenc hazatért, és az előmeccsen varázsolt… Garaba Imrét, a Bp. Honvéd 61 esztendős korábbi védőjét tehát ezernyi szál köti a stadionhoz, így a Puskás Aréna avatójára indított sorozatunkban, öt nappal az Uruguay elleni találkozó előtt ő volt a vendégünk.

Munkatársunk Gdanskból küldött beszámolót a lengyel városban zajló jégkorong Négy nemzet tornájáról. A magyar férfi felnőttválogatott a sorozat első meccsén úgy kapott ki az olaszoktól, hogy kevesebb mint egy perccel a vége előtt még kettővel vezetett, majd szombaton a japánokat úgy győzte le kétgólos hátrányból fordítva, hogy az 54. percben még az ázsiaiak mentek 2–0-ra. Hogy miként sikerült fordítani, majd 17 másodperccel a vége előtt bevinni a győztes találatot, kiderül cikkünkből.

Nyilatkozott a Nemzeti Sportnak Gyulai Márton, a 2023-as budapesti atlétikai vb-pályázat ügyvezető igazgatója, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja. A téma természetesen a rendezés körül kialakult vitás helyzet. Gyulai elmondta: sportvezetőként és sportszeretőként is sokkolta a hír, hogy egy évvel egy megnyert pályázat után egyáltalán felmerülhet annak a lehetősége, hogy az egyik támogató fél (a főváros önkormányzata) megvonhatja a támogatását, miközben semmi olyan külső körülmény nem vetődött fel azóta, ami ezt indokolná.

A négy világ- és három Európa-bajnokságot megjáró Buzek László mondta el véleményét sportága, a röplabda aktuális helyzetéről Junior mellékletünkben. A 266-szoros válogatott a japánoktól ellesett, felugrásos bombaszervák meghonosítója volt itthon – fénykorában a röplabda Puskás Öcsijének becéztek –, s noha kisebb rálátással bír sportága aktuális helyzetére, véleménye van az utánpótlásról, és sosem rejti véka alá. A 203 centi magas egykori klasszis szerint a legégetőbb probléma, hogy a röplabdához kétméteres vagy afeletti játékosok kellenek, ők viszont javarészt másik sportágat választanak.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
43 perce

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
2026.01.11. 23:08

Az Újpest Mezőkövesden készül; Boczkó Gábor is elégedett volt Koch Mátéval

E-újság
2026.01.10. 23:47

Szoboszlai és Kerkez játéka megmutatta, hol van a Liverpool legstabilabb pontja; Górcső alatt az ETO őszi szezonja

E-újság
2026.01.09. 23:39

A regeneráció szerepe az élsportban; Balogh Norbert a Kisvárdával készül

E-újság
2026.01.08. 23:59

Szalai Attila: Bízunk Marco Rossiban!; Varga Barnabás vasárnap már játszhat az AEK-ban

E-újság
2026.01.07. 23:50

Nikolics: „Varga elképesztő számokat produkált!”; A Debrecen a bennmaradás helyett a dobogóért küzd

E-újság
2026.01.06. 23:45

A húsz éve elhunyt Zavadszky Gáborra emlékezünk; egy hónap múlva rajtol a téli olimpia

E-újság
2026.01.05. 23:30
Ezek is érdekelhetik