FTC: „Rebrovnál mindenkinek tisztában kell lennie a legapróbb részlettel is”

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.01. 19:27
null
Alberto Bosch szerint a Ferencváros még ennél is többet érhet el (Fotó: ua.tribuna.com)
Szerhij Rebrov szakmai stábjának egyik legfontosabb tagja a Ferencvárosnál Alberto Bosch, akinek az ukrán tréner másodedzőjeként a legfontosabb dolga, hogy feltérképezze az ellenfelek játékát. A 32 éves spanyol tréner az ukrán Tribunának beszélt a zöld-fehérek idényéről, valamint Rebrovról.

 

„Az NB I-ben a bajnoki címért harcolunk, szeretjük irányítani a játékot, és rögtön visszaszerezni a labdát, ha elvesztettük – kezdte Alberto Bosch. – Az Európa-ligában hasonló felfogásban szeretnénk játszani, ám ott a riválisok erősebb szintet képviselnek, így ez nem mindig lehetséges. Az idény kezdetével számunkra új helyzettel kellett szembe néznünk: háromnaponta van meccsünk. Ez nem könnyű, még hozzá kell szoknunk. Természetesen ezt nem kifogásnak szánom, de nagyobb az esély arra, hogy egy-egy mérkőzésen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnénk. A fáradtság is jobban érezteti a hatását, mind fizikailag, mind pedig mentálisan.”

„A Ferencváros tizenöt év elteltével szerepelhet ismét európai kupasorozat csoportkörében. A Dinamo Kijevnél hasonló volt a helyzet, Szerhij Rebrov vezetésével tizenhét esztendő után jutott tovább a gárda a Bajnokok Ligájában. Ez nem véletlen.”

„A sajtó és a szurkolók is azt szeretik, ha jönnek az eredmények. A klub fejlődik, jó úton járunk. Az előző idényben bajnokok lettünk, most pedig bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe. Ez azonban nem a végállomás, keményebben kell dolgoznunk, hogy még ennél is többet érjünk el.”

Bosch a Dinamo Kijevnél már dolgozott együtt Rebrovval, így nem ismeretlen számára az ukrán sokat követelő, ugyanakkor minden részletre kiterjedő edzői felfogása.

„Igazi profizmussal végzi a dolgát, folyamatosan a munkán jár az esze. Nála nincs lazsálás, legyen szó játékosról vagy a szakmai stáb tagjáról. Azt akarja, hogy mindig mindenki jó formában legyen, és ugyanolyan komolyan vegyünk minden egyes mérkőzést, akár a hazai kupában, akár a bajnokságban, akár az Európa-ligában. Mindenkinek tisztában kell lennie a legapróbb részlettel is.”

De vajon boldog-e Rebrov a Ferencvárosnál?

„Úgy vélem, igen. Elégedett a munkájával, de folytatni akarja a fejlődést, nem pedig megállni ezen a szinten. Nagyon ambiciózus edző.”

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
49 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
15 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
23 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik