Kisvárda: távozik a csak az Újpest és az FTC ellen kezdő román támadó

T. I.T. I.
2019.09.02. 06:53
null
Sergiu-Dorin Negrut (93) szabadon igazolhatóvá vált (Fotó: kisvardafc.hu)
A Kisvárda a hazai átigazolási időszak utolsó napján közös megegyezéssel szerződést bontott a tavaly nyáron szerződtetett Sergiu-Dorin Negrutcal – számolt be hivatalos honlapján a klub.

 

A 26 éves játékos tavaly hasonló időszakban, az átigazolási időszak hajrájában érkezett Kisvárdára, ahol nem tudott állandó játéklehetőséget kiharcolni magának. Az első csapatban az NB I-ben 13 mérkőzésen 247 percnyi lehetőség jutott neki. Egyetlen meccset sem játszott végig, kétszer volt a kezdőcsapat tagja – ősszel az Újpest elleni hazai, valamint a Ferencváros elleni idegenbeli meccsen – emellett 11 alkalommal állt be csereként – írja a klub honlapja.

A most futó bajnokságban csak a Paks ellen kapott 23 percnyi játéklehetőséget, szintén csereként beállva.

A Magyar Kupában több sikerrel járt, ott négy meccsen négy gólt is szerzett. Betalált az egyaránt NB III-as Szolnok (1–0), kétszer a Gyöngyös (4–0) valamint a Szentlőrinc (4–1 – hosszabbítás után) kapujába is, majd a Ferencváros elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén (2–2) is lehetőséget kapott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár), Claudiu Vasile Bumba (román, Adanaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Tischler Patrik (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Zöldesi Illés (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Bíró Roland
Kiszemeltek:
Távozók: Andrij Cserepko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna), Délczeg Gergely (Dorogi FC), Horváth Zoltán (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Brana Ilics (szerb, FK Indjija – Szerbia), Izing Martin (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Patrick Mevoungou (kameruni, szabadon igazolható), Matija Misic (horvát, Soroksár SC, szabadon igazolhatóként), Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, szabadon igazolható), Vári Barnabás (ETO FC Győr, szabadon igazolható), Hrihorij Zanko (ukrán-magyar, cigándi kölcsön után FK Minaj – Ukrajna), Sergiu-Dorin Negrut (felbontották a szerződését)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev II – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mihai Minca (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

A NEKA 21 góllal verte a Dunaújvárost

Kézilabda
20 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

Popovics Ilja: Bravúr lenne, ha most sem kapnánk gólt

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 09:16

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12
Ezek is érdekelhetik