Puskás Akadémia: Carrillo lehet a klub új vezetőedzője

2019.05.15. 20:59
null
Joan Carrillo visszatérhet Magyarországra (Fotó: Nemzeti Sport)
A felcsúti Puskás Akadémia FC-t élvonalban tartó Komjáti Andrásnak hétfőtől már az lesz a feladata, hogy megtalálja az együttes új szakvezetőjét. Az M4 Sport szerint Joan Carrillo személyében már meg is találta a klub.

 

Teljesítette a rábízott feladatot Komjáti András, a Puskás Akadémia klubigazgatója. A 27. forduló után menesztett Radoki János helyére beugró szakember irányításával megállt a zuhanás, öt meccsen két győzelem, valamint három döntetlen a mérlege. Komjáti András megbízatása a vasárnapi, Ferencváros elleni hazai bajnoki után lejár, s újra klubigazgatóként dolgozik. Kiemelt feladata lesz az új vezetőedző kiválasztása, továbbá a játékoskeret kialakítása.

„A feladatomat teljesítettem – mondta megkeresésünkre a Puskás Akadémia szakvezetője. – A bajnokság befejezése után új edző készíti fel a csapatot. Mindenképpen olyat szeretnénk szerződtetni, aki figyelembe veszi a meglévő keretet, s tudja, milyen az a stílus és taktika, amelyre alkalmasak a játékosok. A viszonylag hosszú bajnoki szünet lehetőséget kínál arra, hogy megfelelő vezetőedzőt találjunk.”

A kérdésre, hogy szívesen folytatná-e a munkát, vagy inkább átadná a helyét a csapattal már korábban hírbe hozott spanyol Joan Carrillónak, Komjáti András kitérő választ adott.

„Egyelőre a Ferencváros elleni összecsapás foglalkoztat – mondta. – Legyen vége a bajnokságnak, s miközben a csapat pihen, mi elkezdjük a tárgyalásokat.”

Komjáti András arra sem kívánt válaszolni, hogy a Videotonnal 2015-ben bajnokságot nyerő, legutóbb a lengyel Wisla Kraków vezetőedzőjeként dolgozó, ám jelenleg csapat nélküli Joan Carrillo neve egyáltalán felvetődött-e, viszont a Nemzeti Sport Online értesülései szerint a spanyol szakember a napokban már járt Felcsúton.

Az M4 Sport szerint pedig már el is dőlt, hogy a Vidivel a 2014–2015-ös idényben magyar bajnok Carrillo vezeti nyártól a felcsúti csapatot.

Ami a felcsútiak keretét illeti, román sajtóhírek szerint a Botosani 21 esztendős támadója, Fülöp Lóránd a Puskás Akadémiánál folytatja. Az ügynöke azt nyilatkozta, a papírokat még nem írták alá, de a napokban Magyarországra utaznak a szerződés megkötésére.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33