NB I: Bogdán Ádám az újonc kiszemeltjei között

Vágólapra másolva!
2019.05.21. 11:20
null
A Liverpool után Zalaegerszeg lehet a következő állomás Bogdán karrierjében (Fotó: AFP, archív)
Hétfőn már beszámoltunk róla, hogy a Liverpool kölcsönjátékosaként a 2018–2019-es idényt a skót Hiberniannél töltő, 20-szoros válogatott kapus, Bogdán Ádám a kölcsönszerződése lejártával nem marad Skóciában, és várhatóan a BL-döntős vörösöktől is távozik, miután a nyáron az angol klubnál is lejár a szerződése. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Bogdán iránt az NB II bajnoka, az NB I-be feljutó Zalaegerszeg érdeklődik.

 

Bogdán Ádám 2015-ben került a Liverpoolhoz, az első idényben hat tétmeccsen védett az első csapatnál, majd előbb a Wigannek, aztán tavaly nyáron a Hiberniannek adták kölcsön. A 31 éves kapus 25 tétmérkőzésen védte a skót csapat kapuját, amely tegnap jelentette be a nyári távozókat, a 12 fős névsorban Bogdán neve is szerepelt.

Miután a kapusnak a Liverpoolnál is lejár a szerződése, nyártól szabadon igazolhatóvá válik. Úgy tudjuk, Bogdán szerepel az NB I-ben a következő idényben újoncnak számító ZTE kiszemeltjei között, a zalaiak kapuját a most befejeződött idényben, az NB II-ben Zöldesi Illés védte, de ő a Kisvárda játékosa, a ZTE-nél kölcsönben szerepelt, várhatóan nem marad Zalaegerszegen.

Bogdán Ádám pályafutása során az NB I-ben még nem védett. 2007-ben a Vasastól szerződött Angliába, a Boltonhoz, de az angyalföldiek első csapatában nem szerepelt, az NB II-es Vecsésben játszott kölcsönben. A kapus egy tavaszi interjúban el is mondta, nem zárja ki, hogy a nyáron hazatér, bár arról is beszélt, ha lesz külföldi ajánlata, akkor a külföldi folytatásra is lát esélyt.

A hírrel kapcsolatban kerestük a ZTE sportigazgatóját, Sallói Istvánt, aki elmondta, sajtóhírekre nem kívánnak reagálni.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
4 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
8 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
18 órája
Ezek is érdekelhetik