Fókuszban a DVSC futballakadémiája; ünnepség Kocsis Sándor emlékére

2019.04.09. 23:28
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Pallagon jártunk, közelebbről a Debreceni VSC futballakadémiáján. A centrumot még 2013-ban adták át, s azóta már jó néhány fiatal tehetséggel „látta el” a Loki NB I-es csapatát. Debrecenben amúgy is jeles hagyományai vannak annak, hogy saját nevelésű tehetségekre épüljön a gárda, Sándor Tamásék aranygenerációjára a mai napig nosztalgiával emlékeznek a szurkolók. Munkatársunk arra kérte az élvonalbeli együttes vezetőedzőjét, az akadémia szakmai igazgatójaként is dolgozó Herczeg Andrást, segítsen megfejteni, mi a debreceni futballsikerek titka. Hogy mi volt a válasz, kiderül riportunkból.
Pallagon jártunk, közelebbről a Debreceni VSC futballakadémiáján.
A centrumot még 2013-ban adták át, s azóta már jó néhány fiatal tehetséggel „látta el” a Loki NB I-es csapatát. Debrecenben amúgy is jeles hagyományai vannak annak, hogy saját nevelésű tehetségekre épüljön a gárda, Sándor Tamásék aranygenerációjára a mai napig nosztalgiával emlékeznek a szurkolók. Munkatársunk arra kérte az élvonalbeli együttes vezetőedzőjét, az akadémia szakmai igazgatójaként is dolgozó Herczeg Andrást, segítsen megfejteni, mi a debreceni futballsikerek titka. Hogy mi volt a válasz, kiderül riportunkból.

Barcelonában elkezdődött a 90 éve született Kocsis Sándor emlékét ápolni hivatott rendezvénysorozat. A nyitó eseményen megjelentek a legendás „Kocka” gyermekei, Ágnes, Alica és Sándor, ott volt a katalán klub elnöke, Josep Maria Bartomeu is, valamint magyar részről több magas rangú politikai vezető és jeles sportember. Munkatársunk végigkísérte az ünnepséget, amelyen Budapest főpolgármesetere, Tarlós István fontos bejelentést tett: eszerint még ebben az esztendőben szobrot kap a magyar fővárosban Kocsis Sándor. Hogy miként zajlott a Kocsis életét magyarul és spanyolul is felidéző könyv bemutatója, azt is megtudhatják cikkünkből.

Eredetileg csak egy hónapra tért haza, hogy segítsen a sérülések miatt bajban lévő nevelőegyesületének, ám most Honti Kata arra készül, hogy pályafutása harmadik női kosárlabda final four-tornáján is pályára lép. A profi pályafutását lényegében már befejező, a Sopron hívására azonban újra edzésbe álló közönségkedvenc elmondta, ha nem csöppen olyan remek közösségbe, mint amilyet a magyar bajnoknál talált, akkor egy hónap után biztosan hazatért volna. Ám a négyes döntővel immár tényleg vége a kalandnak; hogy mire számít a Jekatyerinburg ellen, az is szóba került az interjúban.

Egyre kacifántosabb a helyzet a Hungarian GP tenisztorna kapcsán. Ahelyett, hogy az lenne a téma, ki jön el a magyar fővárosba a sportág sztárjai közül, egyelőre az is kétséges, haza lehet-e egyáltalán hozni a rendezvényt Bukarestből, noha a magyar kormány szeretné hosszú távon itthon látni a versenyt, s a rendezéshez persze támogatást is adna. Hogy mi állhat Márky Jenő és a teniszszövetség egyre elkeseredettebb csatározásának hátterében, ki mennyiben felelős a kialakult helyzetért, és mi mindent veszíthet a magyar teniszsport, ha nem sikerül időben megoldani a konfliktust, annak igyekeztünk utánajárni.

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
22 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
Tegnap, 0:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55
Ezek is érdekelhetik