Vidi: aláírt a Barcában nevelkedő spanyol védő – sajtóhír

2019.03.07. 12:12
null
Kovács Zoltánék megállapodtak Joan Campinsszal? (Fotó: migrantesdebalon.com)
Spanyol lapértesülés szerint az NB I-ben szereplő Mol Vidi FC szerződteti a legutóbb a spanyol másodosztályban futballozó Joan Campinst.

 

A 23 esztendős korábbi spanyol korosztályos válogatott jobbhátvéd Mallorcán (UD Poblense, RCD Mallorca) kezdett el futballozni, majd 2013 nyarán az FC Barcelonához igazolt. A katalánoknál a B-csapat keretéig jutott, kölcsönben szerepelt a Real Zaragozában, majd 2016-tól tavaly nyárig a másodosztályú Reus Deportiu játékosa volt.

Campins 2018 júliusa óta szabadon igazolható, legutóbb tavaly márciusban lépett pályára tétmérkőzésen. A korábbi U19-es válogatott játékos összesen negyven meccsen játszott a spanyol másodosztályban.

A migrantesdebalon.com úgy tudja, Campins aláírta szerződését a Vidivel, sőt egy fotót is közzétett, amelyen a játékos Kovács Zoltánnal, a székesfehérváriak sportigazgatójával ráz kezet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Futács Márkó (szabadon igazolhatóként, legutóbb Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
–
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Joan Campins (spanyol, szabadon igazolható, legutóbb Reus Deportiu – Spanyolország)
Távozók: Sztefan Scsepovics (szerb, Jagiellonia Bialystok – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bolla Bendegúz (siófoki kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Sós Bence (Puskás Akadémia), Tóth Bence (Vasas FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
15 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08