Puskás-díjas! – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2019.02.16. 22:45

„Sinyával” volt a legjobb együtt játszani. Illetve nem is a legjobb, hanem a legnagyobb élmény. „Sinya” ugyanis már az öltözőben is felhívta magára a figyelmet, a futballcipője két különböző párból állt össze, ráadásul már úgy szétrúgta a stoplisokat, hogy a kezdés előtt (és aztán a szünetben is) szigszalaggal szorította egymáshoz a talpat és a felsőrészt. No de az igazi csoda mindig meccs közben történt, mert ő volt az a játékos, aki szögletből majd' minden bajnokin becsavart egy gólt, ha pedig az ellenfél kapusa kileste ezt a tudományát, biztosak lehettünk abban, hogy jön az ollózás.

Mind a kapura tekeréshez, mind a hátrahúzós mozdulatokhoz és egyáltalán az ilyen furmányos lövésekhez olyan érzék kell, amelyet tanulni nem lehet. Hajdanán gyakran mondogattuk is haveri körökben, ahogyan a klasszikus, tehát az igazán leheletfinom, belsővel történő „kötényezés”, az éles kapura csavarás és az ollózás is két futballnemzet sajátja: a brazilé és a magyaré (ahogyan az angolok irtó jól fejelnek, a spanyolok fergetegesen tikitakáznak, a németek fogcsikorgatva brusztolnak, a hollandok távolról lőnek, az olaszok pedig a nyakukat behúzva reklamálnak).

S most berobbant a magyar futballpályákra Zsóri Dániel!

A debreceniek csatára néhány részletet kiegyenesített a magyar labdarúgás kapcsán:

1. A futballösztön – ahogyan a rengeteget emlegetett ötvenes, hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, úgy manapság is – benne van a fiatalokban.

2. A 2019-es Puskás-díj első s egyben legerősebb jelöltjét az NB I és a DVSC adja február 16-i keltezéssel.

3. Az ilyen gólokért érdemes meccsre járni.

4. Ezt az ollózós gólt nemcsak néhány napig, évtizedeken át lehet emlegetni.

5. Csereként, tizenkét perc futballal is lehet nagyot alkotni, s ennek eredményeképpen még a régi sportlapszabályt is felrúghatjuk, mert az ilyen gólért minimum 7-es osztályzat és a meccs embere cím jár!

Az élményt tehát köszönjük, fantasztikus mozdulat és pillanat volt. Miután Zsóri Dánielről eddig ez a világ meglehetősen keveset tudott, így mást egyelőre nem tudunk üzenni neki, mint azt, hogy folytassa bátran – ollózzon!

Legfrissebb hírek

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
20 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48

Régen kellett így izgulnunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.05.13. 23:52
Ezek is érdekelhetik