A magyar Schmeling – egy elfeledett válogatott kapus élete és halála

Időpont: 1945. január 9. Helyszín: Pestszenterzsébet, Határ út. Katonai teherautó közeledik a Soroksári út irányából, úti célja a néhány sarokkal arrébb lévő Kinizsi utca, ám amikor a Baross utca torkolatához ér, tüzet nyitnak rá a szovjet katonák. A járműben utazó két katona, a sofőr és mellette ülő társa életét veszti, a támadók odébbállnak, tovább az ostromlott főváros irányába.

A teherautót vezető sofőr nem volt más, mint a Hungária egykori kitűnő, válogatott kapusa, Ujvári József, aki – mint rendesen – hazafelé tartott a raktárból „megmentett” ellátmánnyal. A történet eddig csak az Ujvári család emlékei között létezett, a tragikus esemény részleteit alábbiakban adjuk közre, egyszersmind beemelve a magyar labdarúgás krónikájába.

Haladjunk azonban sorban: ismerkedjünk meg előbb az életével. Ki volt ez a fiatalon, negyvenesztendősen elhunyt labdarúgó (akinek neve 1945 után leginkább Újvári alakban tűnt fel a könyvekben és a sajtóban)?

A hatvanas évek végén megjelent Alberttől Zsákig című kötet szerint: „ÚJVÁRI József (1904), a Hungária FC kapusa, 1928 és 1938 között 6 alkalommal őrizte a válogatott csapat hálóját. – Biztos kezű, ruganyos, fürge mozgású kapus volt. Különösen a magas labdákat védte nagy biztonsággal. Legnagyobb erényének a megbízhatóságát tartották. Szabó Antal, a kiváló kapus, azonban nemcsak kor-, hanem klubtársa is volt. Mellette Újvári csaknem egy évtizeden át többnyire a tartalék szerepét töltötte be a válogatottban és a Hungária csapatában is. Ennek ellenére nem hagyta el a kék-fehéreket. Vállalta a »másodhegedűs« hálátlan szerepét.”

A sporttal is általában nagy terjedelemben foglalkozó színházi, irodalmi, művészeti szaklap, a tekintélyes Színházi Élet 1929/31. száma szerint Ujvári „25 éves, nőtlen. Kedvenc étele paprikáscsirke, itala tej, nótája: Ali, Ali, Szájlesz... című arab dal. Szenvedélye egy Rolls-Roys (sic) autó. Beceneve Duci. Egyéb foglalkozása soffőr.”

Ő így jellemezte saját magát az 1935. május 18-án megjelenő Sporthírlapban: „Nagyon mulatós gyerek sohasem voltam, de most már egyáltalán nem iszom! Vasárnap meccs után egy, legfeljebb két hosszúlépés és slussz. Nem is szabad, hiszen soffőr vagyok.” Arra a kérdésre, hány éve futballozik, így válaszolt: „Pontosan 25 éve. Hatéves koromban már gyerekcsapatban játszottam az Angyalföldön. Grundcsapat volt, de hát ez is csapat. A futballon kívül még egy szenvedélyem volt: az autó. Mindig az volt a vágyam, hogy nagy csapatban játszhassak és nagy autót vezethessek. Elértem mind a kettőt... Nagy autót vezetek. Az 5-ös autóbuszt. Hat kereke van!” Elárulta még: édesanyját és a nővérét is eltartja; takarékos ember; van egy kis telke Mátyásföldön, szeretné majd beépíteni.

Ahányféleképpen írták a családnevét (Ujvári, Újvári, Ujváry, Újváry – ő szigorúan az első változatot használta), majd' annyiféleképp a második becenevét (Schmeling, Sméling, Smőling) is, amelyet a németek nehézsúlyú bokszvilágbajnoka után kapott. Sporthírlap, 1938. február 5.: „Teljes nevén Ujváry József, azazhogy Smőling. E nevét (...) annak köszönheti, hogy elismerésreméltóan hasonlít Max Schmelinghez, nyaktól felfelé. Ujváry Jóskát csak ritkán láthatja a Hungária közönsége, aminek legkevésbé sem Ujváry az oka, hanem Szabó.”

Már megint Szabó Tóni…

Ujvári 1904. április 4-én született a Budapesttől ötvenöt kilométerre, keletre fekvő Tóalmáson, a Jászság határában. Hamar a fővárosba került, ahol a Lehet úti homokos réten tanult meg focizni. A húszas évek legelején a Budapesti Egyesített Városi Vasutak Tisztviselőinek Sport Egyesületében, azaz a BEVV-ben kezdte meg pályafutását, innen a harmadik vonalbeli VI. kerületi SC-be igazolt (tizenkilenc évesen már bizonyíthatóan itt sportolt). 1926 nyarától az erzsébeti csapatnak tekinthető Húsosban védett, nem sokáig, hiszen a Hungária felfigyelt rá, és 1927 márciusában már ő állt a kék-fehérek gólvonala előtt.

Újabb gyors váltás – igaz, csak kölcsönben: 1927. november 20-án debütált a Hungária másodosztályú profi fiókcsapatában, a BAK-ban. Egész tavasszal ott védett, meglehetősen jól, ezért aztán visszavette a Hungária. Hamar befutott, hiszen 1928. október 7-én bemutatkozhatott a nagyválogatottban („Ma pedig ő a fiatal magyar kapusok között a legnagyobb ígéret és momentán ő a legjobb”). Négy idényen keresztül ő volt a Hungária FC első számú kapuvédője, miközben egyesülete 1930. december közepén szerződtette a nála hat és fél évvel fiatalabb soroksári kapusreménységet, Szabó Antalt. Kropacsekkel, Fehér Ferenccel, Birivel, Remetével és Németh Ernővel még sikerült megbirkóznia, de Szabó Tónival már nem tudott. 1932-től 1939-ig mindössze 27 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen szerepelt, míg Szabó ez idő alatt csaknem százötvenen (plusz Tóni 1938-ban világbajnoki ezüstérmes lett).

Egy 1937-es Nemzeti Sport-interjúban így kesergett Ujvári: „Nagyon nehéz volna nekem visszajutnom a csapatba. Amióta Szabó Tóni nálunk van, alig-alig játszottam bajnoki meccsen. Félreértés ne essék, én nem haragszom vagy neheztelek ezért Szabóra. Igazán nagyon szeretem a Tónit. A mai magyar kapusok közül most is őt tartom a legjobbnak.”

Schmeling-Sméling 1939 után már csak levezetett: továbbra is védett munkahelye csapatában, a BSzKRT forgalmi telepeinek bajnokságában vitézkedő Autóbuszüzemben, ezenkívül pedig a VI. ker. SC-t, a Szemeretelepi TE-t (edző) és a Fodrászok TK-t is megjárta. A hajszobrászok gárdáját 1944 tavaszán erősítette – amikor Magyarország éppen német megszállás alá került.

„A válogatottságára való tekintettel nem vitték ki a frontra. Mint csókos katona sofőrként szolgált, és naponta haza tudott jönni. Mindig hozott valamit, amire szüksége volt anyáméknak: krumplit, zsírt, zöldséget – elevenítette fel a háborús időket a kapus elsőszülött fia, ifjabb Ujvári József. – A halála előtt is éppen hazafelé tartott teherautóval, mikor mellette ülő bajtársával együtt szemben találták magukat a Pesterzsébetet akkor már ellenőrzésük alatt tartó, bevonuló oroszokkal, akik tüzet nyitottak rájuk. A támadóik kifelé haladtak a Baross utcából, ők pedig a Soroksári útról mentek befelé.”

A lövések Ujvári József hasát érték, és teljesen szétroncsolták. Mivel nem volt segítség, elvérzett. A bajtársa is. „Valakik kihúzták őket a járműből, és az út mellé fektették őket. A családból anyám testvére látta meg először a holttestüket, ő hozta a szomorú hírt. Emlékszem, volt nagy sírás-rívás... Apámat ott temették el a Baross utca és a Határ út sarkán” – mondta ifjabb Ujvári József, aki hároméves volt édesapja halálakor. Hozzátette: édesapja földi maradványai még legalább két-három évig hevertek az út mentén – „oda vittünk virágot is” –, majd az exhumálás után a rákoskeresztúri Új köztemetőben helyezték őket örök nyugalomra.