Haladás: Egy csatárt még szeretnék igazolni – Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.26. 07:39
Az NB I februári folytatását a tabella utolsó helyén állva váró Haladás egy csatárt még szeretne szerződtetni az átigazolási időszakban.

„A támadósorban nem ideális a helyzet, úgyhogy egy csatárt még szeretnék igazolni” – mondta Horváth Ferenc a Haladás honlapjának a törökországi edzőtáborozás után.„A támadósorban nem ideális a helyzet, úgyhogy egy csatárt még szeretnék igazolni” – mondta Horváth Ferenc a Haladás honlapjának a törökországi edzőtáborozás után.

A szakember kiemelte, a felkészülési mérkőzéseken mutatott játékkal elégedett volt, csupán az időjárásra lehetett panasza. Viszont kiemelt még egy nem elhanyagolható részletet.

„Azért is hasznos egy ilyen edzőtábor, mert tudunk figyelni a játékosok egészséges táplálkozására. Kétnaponta súlyt mértünk, éppen azért, hogy a »terülj, terülj, asztalkám« láttán ne csábuljanak el, figyeljenek a súlyukra és arra, hogy mit esznek. Nos, nemhogy híztak volna, hanem inkább – az edzésektől – fogytak a játékosok. A hozzáállásukra sem lehet panasz, a kemény munkát is zokszó nélkül végezték” – értékelt Horváth Ferenc.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Holdampf Gergő (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Saláta Kornél (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, Ferencváros),
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Guzmics Richárd (Jenpien Funde – Kína, szabadon igazolható), Oleh Hologyuk (ukrán, Karpati Lviv – Ukrajna, szabadon igazolható, próbajáték), Mohl Dávid (Újpest – próbajáték)
Távozók:
Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Zalaegerszeg), Emil Lyng (dán, Valur Reykjavík – Izland, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kovalovszki Máté (Mosonmagyaróvár), Pinte Patrik (szlovákiai, Komáromi FC/KFC Komárno – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vít Benes (cseh, Vasas, onnan SK Sigma Olomouc – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Petró Balázs, Kovács Lóránt

 

Legfrissebb hírek

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00