Felkészülés: öt meccset játszik a DVSC a bajnoki szünetben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.03. 12:22
A labdarúgó NB I-es DVSC a téli felkészülési időszakban öt mérkőzést játszik a tervek szerint.

A DVSC labdarúgócsapata csütörtökön megkezdte a téli felkészülést. A keret egyik fele különböző orvosi felméréseken, teszteken vett részt, a másik felének pedig konditermi edzés és futás szerepelt a programban. Négy fiatal, saját nevelésű játékos is az első csapattal kezdte meg a munkát: Zsóri Dániel, Nikitscher Tamás, Pintér Ádám és Szabó Árpád bizonyíthat a felnőttek között.

Mint az a klub hivatalos honlapján olvasható, a debreceniek egy-egy szlovákiai és romániai és három magyar együttessel játszanak felkészülési mérkőzést a téli szünetben – a Pallagon sorra kerülő találkozók során a Nagymihály (Zemplín Michalovce), a Budaörs, a Balmazújváros, a romániai alsóbb osztályban szereplő Nagyvárad (FC Oradea) és a Kazincbarcika ellen is pályára lépnek.

A DVSC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Január 12., DVSC–MFK Zemplín Michalovce (szlovák, I.)
Január 19., DVSC–Budaörs
Január 19., DVSC–Balmazújváros
Január 26., DVSC–FC Oradea (romániai)
Január 26., DVSC–Kazincbarcika

Legfrissebb hírek

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
27 perce

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
7 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
11 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
21 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06