Puskás Akadémia: aláírt a Móron született vezetőedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 22:55
null
Radoki János legutóbb a Greuther Fürth vezetőedzője volt (fotó: pfla.hu)
A Puskás Akadémia FC bejelentette, hogy Radoki János lett a vezetőedzője – jelentette be honlapján az NB I-es klub.

 

A móri születésű tréner kisgyermekkorában családjával települt Németországba, ahol játékosként többek között az Augsburgban, a Greuther Fürthben, az Oberhausenben és az Ulmban szerepelt, utóbbi együttessel az 1999–2000-es szezonban az első osztályban huszonöt találkozón lépett pályára.

Utánpótlásedzőként irányította az Augsburg U17-es és a Greuter Fürth U19-es csapatát, majd a zöld-fehér klub felnőttcsapatánál a 2016–2017-es szezonban előbb megbízott vezetőedzőként, később vezetőedzőként tevékenykedett, ekkor két magyar labdarúgóval, Megyeri Balázzsal és Pintér Ádámmal is dolgozott.

A 46 éves szakember február 2-án, a Vidi elleni idegenbeli találkozón debütál a kispadon. Szerződése két és fél évre szól.

A Puskás Akadémia Benczés Miklós irányítása alatt vágott neki az őszi szezonnak, de december 8-án elköszöntek a szakembertől, aki helyett Komjáti Andrással fejezte be az évet a csapat.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES SZEZONBAN
2018.
július 30.
Kisvárda
Kondás Elemér helyett – megbízott edzőként – Kocsis János, majd augusztus 14-től Dajka László
2018.
augusztus 22.

FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018.
szeptember 19.

Haladás
Michal Hipp helyett – megbízott edzőként – Desits Szilárd, majd szeptember 27-től Horváth Ferenc
2018.
december 8.

Puskás Akadémia
Benczés Miklós helyett – megbízott edzőként – Komjáti András, majd december 29-től Radoki János

 

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
27 perce

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
12 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
22 órája

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Szappanos Péter: Inkább most legyen hullámzó a játékunk, mint a tavasszal

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 10:56

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik