UTE: jelentős sportlétesítmény-fejlesztések az újpestieknél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 13:49
Az eddigi felújítások mellett további 13 program van folyamatban az Újpesti Torna Egylet létesítményeiben – hangzott el azon a prezentáción, amelyet a klub Szilágyi utcai sporttelepén Őze István klubigazgató tartott Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak többek között két olimpiai bajnok, a tornász Berki Krisztián és az úszó Gyurta Dániel társaságában.

Az egyesület vezetője elmondta, hogy az újpesti önkormányzattal közösen hat létesítményben eddig 20 programot valósítottak meg, köztük a Bánka Kristóf Sportközpont területén elhelyezkedő Cérna-pálya, a Király utcai vívóterem és a Megyeri úti sporttelep részét képező cselgáncscsarnok felújítását.

A folyamatban lévő 13 program között van a már majdnem befejezett, Szilágyi utcai telepen lévő multifunkcionális csarnok, de akad olyan is, amely esetében a kivitelezés még korai fázisban jár. A telepen felújítják az atlétikai pályát, valamint jég- és curlingcsarnok is létesül.

Bővítenék a Tímár utcai vízitelepet és a Cérna-pályát, emellett a Megyeri úton a bokszokolók és birkózók csarnokán, valamint a klub főépületén jelenleg is dolgoznak.

Az újpesti egyesület ezeken túl további terveket sző, ezek közé tartozik a kajak-kenu telep fejlesztése a kerületi Duna-soron és Ráckevén, de átépítésre kerülne a Mexikói úti lőtér is.

Középtávú terveik között szerepel a Szusza Ferenc Stadion mellett uszoda létesítése és a karate, valamint a vívó országos sportági szakszövetséggel közösen nemzeti akadémiának otthont adó létesítmény megvalósítása.

Szabó Tünde hangsúlyozta, hogy a fejlesztések akkor váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, ha van mögöttük átgondolt szakmai program, ahogy azt az UTE esetében is ezt most örömmel tapasztalta.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: nem hagyták elveszni a Tüskecsarnokot

Egyéb csapat
2025.11.29. 08:12

Erste Liga: a Dunaújváros pályaválasztóként Újpesten, a BJA Fehérváron tudott nyerni

Jégkorong
2025.11.11. 21:40

A DVTK Miskolcon véget vetett a Gyergyó veretlenségének

Jégkorong
2025.11.02. 21:24

Jégkorong: Franyó Krisztián élvezi a nagyobb felelősséget az Újpestben

Utánpótlássport
2025.10.31. 14:17

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35
Ezek is érdekelhetik