FTC: Remélem, eljön a napja, hogy... – Thomas Doll

Vágólapra másolva!
2018.07.22. 23:15
A Ferencváros 4–1-re győzött hazai pályán a Diósgyőri VTK ellen a labdarúgó NB I 1. fordulójában. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón így értékeltek a vezetőedzők.

A vendégek mestere, Fernando Fernández szerint nagy lehetőséget szalasztottak el.Fernando Fernández szerint nagy lehetőséget szalasztottak el.

„Nehéz helyzetben volt a Fradi, hiszen kiesett az Európa-ligából az első körben, új felállással próbálkozott és nincs csúcsformában.Az első húsz percben mégis sok területet adtunk. Fordulópontot jelentett, hogy amikor 2–1-re feljöttünk, egy buta hiba után mégis kétgólos hátrányban vonultunk pihenőre. Nagyon csalódott vagyok, mert rengeteg olyan hibát követtünk el, amiről már azt gondoltam, hogy kijavítottuk. Az első osztályban nem lehet ilyen lehetőséget adni az ellenfélnek. Minden mérkőzésen megvannak a pozitív és negatív dolgok, azonban ma több volt a negatív. Ha mégis pozitívumot kell említenem, akkor azt tudom felidézni, hogy jól reagáltak a játékosok a 2–0-s hátrányra, éssikerült szépíteni."

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll szerint a csalódást keltő csütörtök után játékosai jól összpontosítottak.

„A kiesés és az utazás után a mérkőzés első hét-nyolc percében látni lehetett, hogy még nehezen mozogtak a lábak. Ezt követően domináltunk, és a szünetig eldönthettük volna a mérkőzést. Igaz, a találkozó egyik szakaszában figyelmetlenül védekeztünk, ekkor kaptuk a gólt is. Lehet látni, hogy minőségi játékosok csatlakoztak a csapathoz, de türelemre és sok edzésre van szükségük."

A német tréner elárulta, hogyan motiválta játékosait a Maccabi Tel-Aviv elleni hétközi El-kiesés után.

„A hazaút során sokat beszélgettünk, átrágtuk a legfontosabb tényezőket. Azt gondolom, hogy csapaton belül azért van egyfajta magabiztosság. Elsősorban a több éve itt futballozó játékosokra gondolok, akik különböző szituációkban jó megoldásokat választanak. Most a legfontosabb, hogy a sérültek minél előbb visszatérjenek, az új játékosok pedig gyorsan beépüljenek. Bízom abban, eljön az a nap, hogy egy nemzetközi kupamérkőzés előtt nem kell sok játékost beépíteni, nem lesz nagy mozgás a keretben és összeszokottabban léphetünk pályára. A klub idén nyáron is mindent elkövetett, hogy megerősítse a keretet, sajnálom, hogy ebből az EL-selejtezőn nem tudtunk mindent visszaadni."

A mérkőzésen úgy tűnt, Böde Dániel és Davide Lanzafame remekül megérti egymást. Újságírói kérdésre a német edző kitért erre a kapcsolatra is.

„Ne felejtsük el, hogy ott van még Finnbogason is. Úgy gondolom, hogy jól meg fogják tudni érteni egymást. Lanzafame nagyszerű játékos, de még neki is szüksége van a közös edzésekre. A helyzeténél Böde remekül készítette le neki a labdát, néhány hét múlva már becsukott szemmel is belövi majd az ilyen ziccereket. Látható, hogy Davide folyamatosan keresi a kapcsolatot a társakkal, kellenek ezek a személyiségek."



LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Ferencváros–Diósgyőri VTK 4–1 (Tamás M. 14. – öngól, Heister 25., Varga R. 45+2., 68., ill. Bacsa 45.)
Budapest, Groupama Aréna, 6920 néző. V: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT ÉS GÓLJAIT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
20 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik