NB I: Bódi Ádám a Viditől végleg a DVSC-be igazol – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.16. 09:01
Bódi Ádám kölcsön után végleg a Debreceni VSC-hez szerződött az NB I-ben bajnok Videoton labdarúgócsapatától.

A 27 éves középpályás klubváltását a Loki és a Vidi is bejelentette. Bódi Debrecenben nevelkedett, a Videoton 2016 nyarán 172 millió forintért vásárolta meg. Első székesfehérvári idényében kevés lehetőséget kapott, az NB I-ben csupán négyszer volt kezdő, s hétszer csereként állt be. Az egyszeres válogatott középpályás a legutóbbi szezont kölcsönben Debrecenben töltötte, az élvonalban 22 mérkőzésen szerepelhetett kezdőként, s összesen négy gólt szerzett.

A két klub megegyezett egymással, így Bódi ismét a DVSC futballistája lett. A játékos három évre szóló megállapodást kötött a Debrecennel.172 millió forintért vásárolta meg. Első székesfehérvári idényében kevés lehetőséget kapott, az NB I-ben csupán négyszer volt kezdő, s hétszer csereként állt be. Az egyszeres válogatott középpályás a legutóbbi szezont kölcsönben Debrecenben töltötte, az élvonalban 22 mérkőzésen szerepelhetett kezdőként, s összesen négy gólt szerzett.

A két klub megegyezett egymással, így Bódi ismét a DVSC futballistája lett. A játékos három évre szóló megállapodást kötött a Debrecennel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bódi Ádám
(Videoton – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Bokros Tibor (Balmazújváros, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Justin Junior Mengolo (kameruni, közös megegyezéssel felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Bévárdi Zsombor (BFC Siófok, ?), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, Puskás Akadémia, ?), Lencsés Balázs (ZTE FC, ?), Lorentz Márton (BFC Siófok, ?), Sejben Viktor (Csákvár, ?), Szabó Bence (Nyíregyháza Spartacus), Zöldesi Illés (Kisvárda, ?)
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:Berecz Zsombor (Vasas), Hangya Szilveszter (Vasas)
Távozók: Bódi Ádám (DVSC – kölcsön után végleg), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, Wisla Kraków – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54