Játékvezetés: Jobb ilyenkor elköszönni – Szabó Zsolt

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2018.06.01. 09:46
null
Szabó Zsolt nem ma kezdte a pályát, sok élménnyel gazdagodott (Fotó: Nemzeti Sport)
Három, kettő, egy – és vége. Játék a számokkal: Szabó Zsolt a 321. NB I-es mérkőzését vezeti szombaton Újpesten – a meccs végét jelző hármas sípszava egyúttal saját, élvonalbeli karrierjének a végét is jelzi majd.

Mintha ma lett volna: 1996 szeptemberében a Vác–Pécs bajnokit (5–0) bízták rá először, és bár az akkor 24 esztendős játékvezető fiatalnak számított, bizonytalannak semmiképp: még két perce sem volt NB I-es bíró, amikor a hazai védőt, Andrássy Csabát sárga lappal fegyelmezte. Kezezésért, jogosan.

„Sárga a második percben? – kérdezett vissza a 46 esztendős Szabó Zsolt. – Nos, erre nem emlékeztem, de talán érthető, hiszen az azóta eltelt két évtizedben szerencsére rengeteg meccsen működhettem közre, ezer és ezer élményem, örök emlékem marad róluk. Jól emlékszem viszont arra, hogy a hazai kispadon Strausz László is akkor mutatkozott be.”

Valahol el kell kezdeni: ez a mérkőzés a váci Nagy Tibornak a 262., a pécsi kaput védő Disztl Péternek a 361. bajnokija volt.

„Jó érzéssel tölt el, hogy az NB I-ben eltöltött huszonkét szezon közben tizenhárom évig a nemzetközi porondon is ott lehettem, és mert egykor még volt átmenet a játékvezetés és az asszisztensi szerepkör között, azt kevesen mondhatják el magukról, hogy európai kupameccset vezettek, lengettek is rajta, voltak az alapvonalon és a két kispad között is. Nekem mindegyikből kijutott, százötvennél is több nemzetközi mérkőzésen vettem részt.”

A magyar futball történetében senki sem vezetett háromszáz élvonalbeli mérkőzést, vagyis Szabó Zsolt 320 fellépése rekord (statisztikánk szerint Kassai Viktor 297-tel követi), ennyiből képtelenség kimazsolázni a legizgalmasabb pillanatokat.

„A magyar futballban a Ferencváros–Újpest kiemelkedő játékvezetői feladat, hatszor kaptam meg ezt a párosítást – emlékezett Szabó Zsolt. – Két kupadöntő, az ETO–Honvéd és az MTK–DVSC egyaránt örök emlék, voltam Szuperkupa-mérkőzésen, Ligakupa-fináléban. Saját számításaim szerint a Fradi, az Újpest és a Debrecen meccsein működtem a legtöbbször – és lám, a búcsúmeccsemen is e háromból találkozik kettő –, ami arra utal, hogy fontos bajnokikat kaptam. Mégis a legfontosabb: rengeteg jó embert ismertem meg a pályafutásom során, életre szóló barátságokat kötöttem.”

Amikor az erzsébeti piacon egy kétméteres, kigyúrt alak azzal szólította meg, régóta akar beszélni vele, mert mindig a Fradi ellen fúj, Szabó Zsolt nevetve szerelte le a kötekedőt: nemrég az újpesti piacon éppen azzal találták meg, hogy az Újpest ellen fúj – a játékvezető életéhez ez is hozzátartozik.

Búcsú tehát szombaton – de miért éppen most? A játékvezető erre azt mondta, egyre jobban érzi a kort, egyéb feladatai egyre kevesebb időt engednek a felkészülésre, miközben a regeneráció is egyre hosszabb.

„Eljött ennek is az ideje – összegzett. – Az előző évben a klubtulajdonosokat kérdezték a bajnokságról, és a legjobb játékvezetőnek engem jelöltek a legtöbben. Talán jobb ilyenkor elköszönni, és nem megvárni, míg ugyanezek a sporttársak, a klubvezetők, a játékosok azt kérdezik: mikor hagyja már abba végre?”

Legfrissebb hírek

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
4 órája

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
6 órája

Visszavonult az idei vb egyik elődöntőjének játékvezetője

Minden más foci
Tegnap, 8:25

Miskolcról Ausztrálián át Óceániába – interjú Fábián Mihállyal

Képes Sport
2026.10.05. 08:54

Újabb magyar játékvezető vezet a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.10.01. 15:09

Rutinos szerb játékvezető dirigálja a magyar–grúz Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.09.30. 10:19

Kiss Bálint vezeti a magyar–litván U21-es Eb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.28. 12:39

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2026.09.27. 13:50