Honvéd: a Bundesligában is megfordult nigériai az új kiszemelt

CS. A.CS. A.
2018.06.05. 08:29
Egy megy, egy jöhet: az MTK-hoz  távozó Patrick Ikenne-King helyére a szintén nigériai Eke Uzoma érkezhet a Budapest Honvéd labdarúgócsapatához – értesült a Nemzeti Sport. 

Mint beszámoltunk róla, Patrick Ikenne-King nem hosszabbította meg szerződését a Bp. Honvéddal, s az élvonalba visszajutó MTK Budapesthez ír alá – hétfőn be is jelentették az érkezését új klubjánál.

A nigériai hátvéd összesen 104 NB I-es bajnokin segítette a kispestieket, a 2016– 2017-es idényben aranyérmet nyert csapatával. A Honvéd nem sokat tétovázik, a 2009-ben, a Freiburgban négy meccsen a német élvonalban is szereplő Eke Uzoma megszerzésén fáradozik.

Bár Patrick Ikenne-King jobb, míg honfitársa bal oldali védő, a legutóbbi szezonban Balmazújvárosban szereplő légiós jól teljesített (igaz, a Ferencváros elleni utolsó bajnokin öngólt vétett), vagyis hasznára lehetne a fővárosiaknak. Már csak azért is, mert Bobál Dávid sem marad Kispesten, nem hosszabbítja meg megállapodását, a hátvéd iránt Lengyelországból érdeklődnek.

Ugyanakkor az NSO értesülései szerint a 28 éves Uzomának nem a Honvéd az egyetlen kérője, a DVSC-nél is szóba került a neve a lehetséges nyári erősítések kapcsán.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL*
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:–
Kiszemeltek: Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolható)
Távozók: Bobál Dávid (lejár a szerződése), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


Legfrissebb hírek

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 órája

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
20 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48