Felkészülés: rákapcsolt a 2. félidőre, simán nyert a Vidi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.20. 19:51
A labdarúgó NB I bajnoka, a Videoton felkészülési mérkőzésen 3–0-ra legyőzte az osztrák Kapfenberg csapatát.

Az első félidőben a Videoton nem bírt az osztrák másodosztályú gárdával, a mérkőzést kevés lehetőség jellemezte, talán a legnagyobb helyzet a 28. percben az ellenfél előtt adódott, Kovácsik Ádám azonban a léc alól kitornászta a labdát.

A Videoton többet birtokolta a labdát, a Kapfenberg viszont veszélyes kontrákat vezetett.

A második félidőben aztán rákapcsolt Marko Nikolics együttese – az NB I bajnoka az 53. percben Sztefan Scsepovics révén megszerezte a vezetést, majd a 67. percben a szünetben beálló Vinícius Huszti Szabolcs szöglete után az osztrákok kapujába fejelt (0–2).

A második játékrészben a Videoton még kétszer betalált, ám a játékvezető les címén érvénytelenítette mindkét gólt.

Nikolics egyébként kezdőként nevezte a frissen igazolt Berecz Zsombort, míg a DVSC-tól szerződtetett Sós Bence a szünetben állt be – utóbbi a 89. percben, Anel Hadzic passza után ünnepelhetett, egyúttal beállította a 3–0-s végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kapfenberg (osztrák)–Videoton 0–3
(0–0)
Dietersdorf, Waldstadion.
Videoton, az 1. félidőben:
Kovácsik – Nego, Fiola, Juhász, Tamás K. – Varga J. – Berecz, Pátkai, Kovács I. – Lazovics, M. Scsepovics. A 2. félidőben: Tujvel – Bolla, Vinícius, Tóth B., Stopira – Hadzic – Nikolov, Réti – Huszti – Sz. Scsepovics, Sós.
G: Sz. Scsepovics (53.), Vinícius (67.), Sós (89.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők: Berecz Zsombor (Vasas), Sós Bence (Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bévárdi Zsombor (BFC Siófok, ?), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, Puskás Akadémia, ?), Lencsés Balázs (ZTE FC, ?), Lorentz Márton (BFC Siófok, ?), Sejben Viktor (Csákvár, ?), Szabó Bence (Nyíregyháza Spartacus), Zöldesi Illés (Kisvárda, ?)
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:Hangya Szilveszter (Vasas), Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd), Urblík József (szlovákiai, Vysocina Jihlava – Csehország)
Távozók: Bódi Ádám (Debreceni VSC – kölcsön után végleg), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, Wisla Kraków – Lengyelország), Szolnoki Roland (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, lejár a szerződése), Boban Nikolov (macedón, FK Krasznodar – Oroszország)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
23 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
23 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01