Munka után – Malonyai Péter jegyzete

A Vidi megcsinálta a „melót", az elmúlt hetekben előnyre tett szert a Fradival szemben, s nem hibázott. Annak rendje és módja szerint megnyerte a soros meccseit, magától értetődően élt a lehetőséggel, s bajnok lett.

Harmadszor története során.

Miközben gratulálok a bajnoki címhez, nehezen tudom eldönteni, mihez viszonyítsam a sikert. Bármibe fogok, nem találok kapaszkodót.

Ha a hazai mezőnyt veszem alapul, csak az juthat az eszembe, hogy természetes a fehérváriak elsősége. Mert ugyebár mindössze egy egy valamirevaló vetélytársuk akadt, a Ferencváros. Kihasználták a megtorpanását, ez sem kis dolog, ám nem tudtak dűlőre jutni vele, hiszen egyszer nyertek, egyszer kikaptak, harmadszor pedig döntetlen lett a vége. Ez ugyebár négy pont ide, négy pont oda, még a gólkülönbség is egál (4–4). Mondhatjuk, hogy a többiek elleni kiegyensúlyozottabb produkció a siker titka, ám minden igazsága ellenére ez is csalóka nézőpont, hiszen olyan csapatoktól kaptak ki (Vasas, Haladás, Paks), amelyeket ponttömegekkel előznek meg.

Összehasonlításnak marad Európa, a világ, ám ez a mérce sem valós. Mert kérdés, hogy mit vizsgáljunk itt. Ha a futballistákat, elegendő végignézni a csapat importjátékosain, van köztük jó, átlagos és gyenge, olyan azonban nincs, akiért a most következő nyári hónapokban sorba állnának azok a klubok, amelyek vezető hírekben szerepelnek, mondjuk a pénzügyi fair play kapcsán. Ezzel persze nem lebecsülni akarom őket, a klub alkalmazottjaiként megtették a magukét, de nem véletlen, hogy itt, Magyarországon.

És még mindig Európa, de már a közeljövő. Négy meccse biztosan lesz a csapatnak az UEFA égisze alatt, hiszen, ha elbukna a Bajnokok Ligája selejtezőjében, egy gyors váltással máris ott az újabb lehetőség az Európa-ligában. Ez már valós(abb) mérce, már csak azért is, mert a nagy(obb) csapatainknál azért teremtenek elő pénzt, paripát, fegyvert, hogy a határainkon túl is labdába rúgjanak.

Adná Isten!

A friss bajnokcsapatnak (is).