FTC: a válogatott középpályás ismét apai örömök elé néz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 12:39
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros magyar válogatott középpályása, a jobbhátvédként is bevethető Lovrencsics Gergő kedden az Instagram-oldalán jelentette be, hogy kedvese ismét gyermeket vár. A 29 éves játékos klubja hivatalos honlapjának elmondta, 90 százalékban már biztosak benne, hogyan nevezik majd el második kisfiukat.

„Szeptember elejére várjuk a következő kisfiút. Elég sűrű lesz az az időszak: elseje, a születésnapom, szombat lesz, várhatóan bajnoki meccsel, utána a válogatottba mehetek – persze, ha számít rám a kapitány. Ráadásul az első gyermekünk, Nathan is császárral született, úgyhogy most is császármetszést tervezünk. Valószínűleg ismét lengyel nevet adunk a picinek, illetve mindenképp rövidet, hogy passzoljon a hosszabb Lovrencsics vezetéknévhez” – mondta a futballista a fradi.hu-nak.„Szeptember elejére várjuk a következő kisfiút. Elég sűrű lesz az az időszak: elseje, a születésnapom, szombat lesz, várhatóan bajnoki meccsel, utána a válogatottba mehetek – persze, ha számít rám a kapitány. Ráadásul az első gyermekünk, Nathan is császárral született, úgyhogy most is császármetszést tervezünk. Valószínűleg ismét lengyel nevet adunk a picinek, illetve mindenképp rövidet, hogy passzoljon a hosszabb Lovrencsics vezetéknévhez” – mondta a futballista a fradi.hu-nak.

Lovrencsics kitért arra is, milyen hatással volt a játékára első gyermekének születése.

„Nyugodtabb lettem, letisztult a játékom. A higgadtsággal pedig semmi akadálya nem lesz annak, hogy jó formában, jó játékkal tudjam segíteni a csapatot. Bajnoki címért harcoló együttesnél szükséges a nyugalom, a magabiztosság. Ha idegeskednék, tudom, hogy több hibával játszanék. Most, ha nehezebb helyzet adódik, egyetlen másodpercre eszembe jut a kisfiam, és azonnal megnyugszom. Ahogy érte felelősséggel tartozom, úgy a pályán a csapatom iránt is, hogy a szélsők, támadók ne verjenek meg, hogy jól sikerüljenek a beadások és passzok. Már Nathan születése után is éreztem, hogy nőtt az általános felelősségérzetem – persze ez nem mérhető egytől tízig semmilyen skálán, de így érzem, és szerintem a második fiam születésének hasonló eredménye lesz” – véli a 22-szeres válogatott labdarúgó.

2+2 W naszej rodzinie pojawi sie drugi maly chlopiec - jestesmy bardzo szczesliwi A családunk bővülni fog egy kisfiúval és igy már négyen leszünk - Nagyon boldogok vagyunk #rodzew2018 #kisfiú #youngerbrother

863 kedvelés, 65 hozzászólás - Lovrencsics Gergő (@lovrencsicsgergo_official) Instagram-hozzászólása: "2+2 W naszej rodzinie pojawi sie drugi maly chlopiec - jestesmy bardzo szczesliwi A családunk..."



Nem a Lovrencsics családdal, de a Ferencvárossal kapcsolatos hír, hogy Best of Budapest & Hungary 2017 díjat kapott a csapat otthona, a Groupama Aréna. A Budapest Week Publishing minden évben kiosztja ezt az elismerést, amelyet a hazai vendéglátó-, szálloda- és más szolgáltatói szféra legjobbjának ítél oda. Az üzleti partnerek, valamint a kiadó bizottsága tagjainak választása ezúttal az FTC stadionjára esett.

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
4 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
5 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
19 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik