Fradi-szív – Thury Gábor jegyzete

Amikor a Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzés 38. percében Joseph Paintsilt kiállította a játékvezető, nagyobb volt az esélye annak, hogy a bajnoki sorozatban egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Videoton a Balmazújváros elleni 1–0-s győzelmével a vesztett pontok tekintetében jobban álljon, mint a Ferencváros. Az Üllői úton ekkor az ellenfél vezetett 1–0-ra, és emberhátrányban még az egyenlítés is bravúr olykor, a győzelem pedig feltétlenül az. Tény, hogy a Fradi 3–1-es sikerében nagy szerepet játszott, hogy a kiállítást követően két perccel Otigba Kenneth egyenlíteni tudott.

Régi énem azt mondaná, a Fradi-szív vitte előre a hazaiakat, de egy légiósokkal teletűzdelt csapat esetében erre most nem feltétlenül hivatkoznék – jóllehet, Lovrencsics Gergő ebben látta a siker kulcsát. Tény, ennél a klubnál honosodott meg ez a fogalom, az ezzel kapcsolatos majd’ mindenkori szövegkörnyezet rendszerint azt sugallta, a reménytelennek tűnő helyzetekben nem szükségszerű hitehagyottá válni, a Fradi-szív átsegít a nehézségeken. Ha mégsem, a csapat játékosai akkor is tükörbe nézhetnek, mert mindent megtettek a győzelemért.

Manapság az imént leírtak egyrészt talán kiüresedett fogalmak, másrészt a profi futball alapvető követelménye, hogy a játékos kitegye a szívét a pályára. A küzdeni tudás szükséges feltétel, mégis azt mondom, a Fradi szombati játéka több volt jól fizetett zsoldosok sikeresen megvívott harcánál. Talán csak én látom bele, de már nem csupán arról volt szó, hogy ha nem nyer a csapat, a Vidi beéri. Meglehet, hogy a kiállítás okozta hátrány olyan dacot váltott ki az együttes játékosaiból, amely így együtt, magyarokban és légiósokban megdobogtatta azt a bizonyos szívet.

Lehet, hogy a fogalom kissé megkopott, megkockáztatom, a már-már globális futballvilágban némiképp elavult is. De vitathatatlan: szombat este egy 1899-ben alapított egyesület játékosainak zöld-fehér meze alatt ez a szív dobogott az Üllői úton.

Mi ez, ha nem Fradi-szív?