Újpest: ötszörös finn bajnok kapusedzőt szerződtettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.13. 14:01
null
Babócsy András áll a kihívás elé (Fotó: ujpestfc.hu)
Babócsy András lett az Újpest kapusainak új edzője – tudtuk meg a lila-fehér labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról. Az 50 éves kapusedző szerződése június 30-ig szól.

 

„Jó érzések keringenek bennem, de azért ez nagy kihívás, mivel szerintem nincs olyan edző, aki ki tudja rázni a dolgokat a kisujjából, bárhol is dolgozzon a világon egy első osztályú csapatnál – idézi az ujpestfc.hu a többek között a Vasas, a Stadler FC, az MTK, a Békéscsaba, a Pécsi MFC és a III. kerületi TVE kapuját őrző, légiósként a kínai és a finn élvonalban is védő Babócsy Andrást. – Gundel-Takács Bencét és Banai Dávidot személyesen is ismerem, de Filip Pajovicsot is láttam már számtalanszor védeni. Szeretnék néhány dolgot más szemszögből is megmutatni nekik, hogy aztán eldöntsék, a jövőben melyik a számukra kedvezőbb védési forma bizonyos szituációkban. Természetesen a hibákat is folyamatosan javítani fogjuk.”

Az ötszörös finn bajnok és kupagyőztes kapus BL- és KEK-mérkőzéseken is védett, 2003-ban megválasztották Finnország legeredményesebb kapusának. 2001-ben egyhuzamban 882 percen át tartotta gól nélkül a Haka kapuját.

Babócsy András kapusedzőként eddig dolgozott Budaörsön, Kispesten, Pécsen és Salgótarjánban is.

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32
Ezek is érdekelhetik