Újpest: az 1860 München magyarja a kiszemelt – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2018.02.04. 11:08
Hursán Györgyöt, az 1860 München magyar légiósát szerződtetheti az Újpest FC – írja a müncheni dieblaue24.com.

A 21. életévét hétfőn betöltő Hursán – aki 2015 elején a Puskás Akadémia U19-es csapatától került ki Németországba – nem indult el a német negyedosztály élén álló csapatával az edzőtáborba, mert az NB I-es együtteshez szerződne.

A felnőttcsapathoz nyáron felkerülő ballábas középpályás 13 meccset játszott az őszi szezonban, az 1860-nal kötött szerződése 2020 nyaráig szól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Dzenan Burekovic (bosnyák, FK Vojvodina – Szerbia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf
Kiszemeltek: Hursán György (1860 München – Németország), Timo Parthoens (holland, Manchester Academy – Anglia, próbajáték), Danko Radic (bosnyák, FK Csukaricski – Szerbia, próbajáték)
Távozók: Kovács Zoltán (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Anton Salétros (svéd, AIK Solna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Cseke Benjámin (Vasas), Windecker József (Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik