Edzősors: a Herthához készül a Mezőkövesd volt trénere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.02. 11:01
Továbbra is szurkol az NB I-ben a kiesés ellen küzdő Mezőkövesdnek Radványi Miklós, a klub októberben menesztett vezetőedzője.

„Szurkolok a mezőkövesdieknek, hogy kivívja a bennmaradást, de rendkívül nehéz tavaszi idény vár rá" – szögezte le Radványi az Új Szónak adott interjújában. az Új Szónak adott interjújában.

A szlovákiai szakember nyáron Jakub Brasen, Róbert Pillár, Martin Krnác, Köböl Máté és Tomás Majtán személyében öt szlovákiai játékost vitt Tomás Tujvel, Hudák Dávid és Fótyik Dominik mellé Mezőkövesdre, ahol januárban nagytakarítást végeztek. Brasen (FK Senica), Krnác (MFK Karviná) és Tujvel (Videoton) megtalálta új csapatát, Köböl még keresi, és bár Majtán sem nagyon fog játszani, az ő szerződését júniusig nem szívesen bontanák fel.

„Többször elmondtam, hogy én csak Brasen, Pillár, valamint a rimaszombati Köböl leigazolását szorgalmaztam. Sajnos Köböl végig sérüléssel bajlódott, és még egy ideig harcképtelen lesz. Krnác és Majtán ingyen érkezett. Az viszont váratlanul ért, hogy Marek Strestík és Lazar Veszelinovics szerződését is felbontották" – mondta Radványi, aki áprilisban Berlinbe és Nápolyba is elutazik, hogy a Herthánál és a Napolinál képezze tovább magát. Legalábbis ez a terve…

„Pihenek, olvasok, és szakmailag képzem magam. Régóta tervezem, hogy tanulmányútra megyek híres nyugati klubokhoz. Már intézem, hogy áprilisban pár napot a Dárdai Pál által irányított berlini Herthánál, valamint Marek Hamsík csapatánál, a Napolinál töltsek. De amilyen kiszámíthatatlan az edzősors, az is lehet, hogy addigra már valamelyik csapatot fogom irányítani."

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (Ferencváros), Horváth Tamás (Videoton), Matija Katanec(horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Oláh Bálint (Diósgyőr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Nico Dao (mali, szabadon igazolható, próbajáték, legutóbb el-Radzsa – Egyiptom) Gál Benedek (Ózd, próbajáték), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Delio Alex Ndongmo (kameruni, próbajáték), Fabrice Onana (kameruni, próbajáték), Szalay Alex (Felsőtárkány, próbajáték)
Távozók: Jakub Brasen (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Köböl Máté (szlovákiai, ?), Martin Krnác (szlovák, MFK Karviná – Csehország), Marek Strestík (szlovák, szabadon igazolható) Tomás Tujvel (szlovák, Videoton), Lazar Veszelinovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirmaz István (Szolnoki MÁV), Murai Márk (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Paul Keita (szenegáli), Tomás Majtán (szlovák)

Legfrissebb hírek

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18

A Brazíliából hazatérő csatárt ennél a klubnál várják edzésre

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 09:43

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02
Ezek is érdekelhetik