Újpest: újabb kulcsembert csábít a Puskás Akadémia

2018.01.29. 14:55
A Nemzeti Sport Online Újpestről származó értesülései szerint a csapat középpályását, Windecker Józsefet szerződtetné a Puskás Akadémia.

Mint arról már beszámoltunk, Windecker József nem tudott megegyezni az Újpesttel a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, és ezek után nem utazott el a klub törökországi edzőtáborába sem. A klubnál hétfőre közleményt ígértek az ügyében.Mint arról már beszámoltunk, Windecker József nem tudott megegyezni az Újpesttel a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, és ezek után nem utazott el a klub törökországi edzőtáborába sem. A klubnál hétfőre közleményt ígértek az ügyében.

Közlemény hétfőn délután három óráig nem érkezett, de annyit megtudtunk, hogy a Puskás Akadémia FC szerződtetné a védekező középpályást, aki az ősszel alapembernek számított az Újpestben, 18 bajnokin két gólt szerzett. Értesüléseink szerint a lilák vezetői el is engednék Windeckert, miután a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról nem született egyezség, így a mostani átigazolási időszak az utolsó, amikor az Újpest még pénzt kaphat a játékjogáért.

Windecker iránt már tavaly is érdeklődött a PAFC, és fél éven belül ő lehetne a harmadik újpesti alapember – Balogh Balázs és Jonathan Heris után –, aki a Megyeri útról Felcsútra szerződik.

A 25 éves középpályás két és fél évvel ezelőtt, 2015 nyarán Győrből került Újpestre, ám azon a nyáron rögtön megsérült (keresztszalag-szakadás). Antwerpenben megműtötték, csaknem fél évig tartott a felépülése, s 2016 februárjában játszotta első tétmeccsét az Újpestben.

Az azonban még közel sem biztos, hogy valóban Felcsútra vezet az útja, mert korábban volt iránta érdeklődés külföldről, például Izraelből is. Márpedig kérdésesnek tűnik, hogy fél évvel a szerződésének lejárta előtt elkötelezné-e magát magyar klubhoz, vagy inkább kivár a nyári, külföldi folytatás reményében.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Dzenan Burekovic (bosnyák, FK Vojvodina – Szerbia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf
Kiszemeltek: Janis Ikaunieks (lett, Metz – Franciaország, próbajáték)
Távozók: Kovács Zoltán (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Anton Salétros (svéd, AIK Solna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Windecker József (Puskás Akadémia)

 

Legfrissebb hírek

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:37

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:20

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:59

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:48

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:01

Hazájában folytatja kölcsönben a Puskás Akadémia légiósa

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 18:46

NS-infó: a Ferencváros Portugáliába adhatja kölcsön magyar válogatott játékosát

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:25

Ez a belga klub viheti az MTK támadóját, de portugál kérője is van

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:02