Honvéd: „Elkeserítettek Hemingway szavai” – Rossi reagált

2017.12.12. 21:11
null
Marco Rossit elkeserítették Hemingway szavai (Fotó: Török Attila)
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa a Digi Sport Reggeli start című adásában Marco Rossinak, a kispesti klub korábbi vezetőedzőjének, a csapattal az előző szezonban bajnoki címet szerző olasz trénernek üzent. A Nemzeti Sport kedd este utolérte Rossit, aki reagált Hemingway szavaira.

 

– Hallotta George F. Hemingway nyilatkozatát?
– Elkeserítettek a szavai. Nem értem, miért foglalkozik még mindig velem, miért beszél rólam tiszteletlenül. Főleg azok után, hogy a négy évvel ezelőtt megszerzett bronzéremmel, illetve az idei aranyéremmel az elmúlt huszonöt esztendő legjobb eredményeit értük el, sok pénzt kerestünk a klubnak. Úgy érzem, a játékosokkal, a stábtagokkal és a szurkolókkal rengeteget tettünk a Honvédért, de úgy tűnik, van, aki ezt másként látja…

– Egyszer és mindenkorra tisztázzuk: miért nem maradt Kispesten?
– Azért, mert a tulajdonos olyan ajánlatot tett, amellyel jelezte, hogy nem respektálja a munkámat. Azt pedig nyilván zokon vette, hogy ezek után nemet mondtam neki – nem is egyszer. Többször elmondtam az elmúlt hónapokban: nem az anyagiak miatt távoztam. Az emberek eldönthetik, hogy George F. Hemingwaynek hisznek, vagy nekem, ám a lelkiismeretem tiszta, mert én mindvégig igazat beszéltem.

– Ahhoz mit szólt, hogy a tulajdonos szlovák falunak minősítette Dunaszerdahelyt?
– Ez a megjegyzése is a tisztelet hiányáról árulkodott. Amikor elfogadtam a DAC ajánlatát, nem azt néztem, milyen városba kerülök, kizárólag a felvázolt projekt motivált. Mint mindenhol, Dunaszerdahelyen is akadnak nehézségek a munkában, de egyértelmű, jól döntöttem, amikor idejöttem. Minden feltétel adva van ahhoz, hogy jó munkát végezzünk. Nem tagadom, jobban keresek a DAC-nál, mint a Honvédnál, erről azonban aligha én tehetek. Ahogyan arról sem, hogy itt érzem a megbecsülést.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
8 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
13 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
20 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
22 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:13

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15