FTC: Vannak kisiklások, de jó úton haladunk – Hamberger a táborról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.12. 09:47
null
Kubatov Gábor és Hamberger Ádám még október végén egyeztek meg arról, hogy visszatér a tábor a Ferencváros mérkőzéseire (Fotó: Koncz György)
A Ferencváros szervezett szurkolói csoportjainak az egyik vezetője, a Fradi-ultrák előénekese, Hamberger Ádám először nyilatkozott a Ferencváros–Debrecen (2–0) mérkőzésen történt szurkolói rendbontás óta, melyben ketten is súlyos sérülést szenvedtek.

 

 

„Ez senkinek sem volt jó. A Ferencvárosnak sem, nekünk sem. Nem azért dolgoztunk az elmúlt három és fél évben, hogy ide jussunk, ahova jutottunk most" – nyilatkozta az RTL Klub Házon kívül című műsorának előzetesében Hamberger Ádám, az FTC vezérszurkolója, aki szerint a balhé elkerülhető lett volna.

„Nyilván volt egy szurkolói, nevezzük mulasztásnak, de a biztonsági szolgálat részéről is egyértelműen mulasztás történt” – mondta a verekedés, illetve a késelés kapcsán.

Hamberger azt is érintette, milyen szerepet játszhatnak a szurkolói csoportok a történtek felderítésében, az elkövetők azonosításában: „Balgaság lenne azt hinni, hogy akkor most elkezdjük egymást feldobálni, mert erről szó sincsen. Nyilván partnerek vagyunk, nem fogjuk megakadályozni és gátolni ezeket a dolgokat.”

Mint ismeretes, eddig 11 verekedőt azonosítottak, akiknek a szurkolói kártyáját felfüggesztették, közülük kilencen a stadionba most visszatérő tábor tagjai, a rendőrség eddig két embert gyanúsított meg az ügyben.

„A legnagyobb hangsúly azon volt, hogy a tábort próbáljuk meg afelé vinni, hogy idézőjelben normális legyen a külső szemlélő számára is” – érintette a klubbal folytatott korábbi tárgyalásokat Hamberger.

„Úgy gondolom, megtettük az első lépéseket, elindultunk egy jó úton, persze ahogy minden esetben, vannak kisiklások, ahogy például ez a mostani is az. De úgy érzem, nagy vonalakban jó úton haladunk” – szögezte le a vezérszurkoló.

A teljes interjút a csatorna jövő szerdán fogja bemutatni – az előzetes itt tekinthető meg.

A Ferencváros labdarúgócsapata pénteken tartott sajtótájékoztatót a balhéval kapcsolatban – a klub részletes tájékoztatóját itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
13 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 20:34

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 12:04

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:42

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46
Ezek is érdekelhetik