NB I: Horváth édesanyjának emlékéért is küzdöttek a balmaziak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.22. 11:38
Mint beszámoltunk róla, a Balmazújváros idegenben 2–1-re megverte a Vasast a labdarúgó NB I 13. fordulójában. A mérkőzés után a hajdúságiak vezetőedzője, Horváth Ferenc megköszönte játékosai teljesítményét, s a győzelmet a héten elhunyt édesanyjának ajánlotta.

„Büszke lehetek játékosaimra, mert rendkívül szervezetten, fegyelmezetten futballoztak. Sikerült teljesen lezárni a területet a Vasas elől, gyakorlatilag megbénítottuk a sok passzos futballjukat. Nagy skalpokat szereztünk, mi kiscsapat vagyunk, de szeretnénk olykor naggyá válni” – értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón Horváth Ferenc. „Büszke lehetek játékosaimra, mert rendkívül szervezetten, fegyelmezetten futballoztak. Sikerült teljesen lezárni a területet a Vasas elől, gyakorlatilag megbénítottuk a sok passzos futballjukat. Nagy skalpokat szereztünk, mi kiscsapat vagyunk, de szeretnénk olykor naggyá válni” – értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón Horváth Ferenc.

„A héten veszítettem el édesanyámat, és ez rendkívül megvisel. Mindig mögöttem állt, gyűjtötte a rólam szóló cikkeket, neki szeretnék megköszönni mindent. Ezt a győzelmet is…” – mondta a hajdúságiak edzője az őt ért tragédiáról.

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ

VASAS–BALMAZÚJVÁROS 1–2(Remili 59. – 11-esből, ill. Sigér 32., Arabuli 42.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,1034néző.Vezette:Andó-Szabó Sándor

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Antonov öngóljával a 91. percben egyenlített Nyíregyházán a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 19:23

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 14:43

Vérbeli rangadó volt: nyolc gól a Paks–Kisvárda mérkőzésen, a végén egy piros lap

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 21:11

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Simán győzött Újpesten az ETO

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 14:28

„Inkább meghalok állva, mint éljek térden csúszva” – interjú Horváth Ferenccel

Képes Sport
2025.10.26. 11:11

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19
Ezek is érdekelhetik