Újpest: Gundel-Takács Bence a lila-fehéreknél folytatja

Vágólapra másolva!
2017.09.03. 18:35
A Puskás Akadémiát elhagyó Gundel-Takács Bence az Újpest labdarúgócsapatához igazolt – adta hírül a lila-fehér klub honlapja. A 19 éves kapus hétfőn már új csapatánál edz.

„Kevés lehetőséget kaptam Felcsúton, így úgy döntöttem, váltani szeretnék. Az Újpest ajánlata után Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel, Rabóczki Balázs kapusedzővel és Víg Péter edzővel ültünk le egyeztetni a lehetőségekről. Hála istennek találkoztak az elképzeléseink, így örömmel igazoltam a Megyeri útra. Természetesen a célom, hogy minél több lehetőséget kapjak, persze tudom, hogy ez nem lesz egyszerű. Igen patinás klubhoz érkeztem, így a saját elvárásaim is igen nagyra nőttek magammal szemben, de minden erőmmel azon leszek, hogy megfeleljek ezeknek” – nyilatkozta a kötelező papírok aláírását követően Gundel-Takács Bence az ujpestfc.hu-nak. „Kevés lehetőséget kaptam Felcsúton, így úgy döntöttem, váltani szeretnék. Az Újpest ajánlata után Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel, Rabóczki Balázs kapusedzővel és Víg Péter edzővel ültünk le egyeztetni a lehetőségekről. Hála istennek találkoztak az elképzeléseink, így örömmel igazoltam a Megyeri útra. Természetesen a célom, hogy minél több lehetőséget kapjak, persze tudom, hogy ez nem lesz egyszerű. Igen patinás klubhoz érkeztem, így a saját elvárásaim is igen nagyra nőttek magammal szemben, de minden erőmmel azon leszek, hogy megfeleljek ezeknek” – nyilatkozta a kötelező papírok aláírását követően Gundel-Takács Bence az ujpestfc.hu-nak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolhatóként, legutóbb Standard Liege – Belgium), Filipovic Marko (Vasas Kubala Akadémia), Gelencsér Bence (Ferencváros), Gundel-Takács Bence (Puskás Akadémia), Hulicsár Máté (Kecskeméti LC), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Máté Zsolt (Bp. Honvéd), Nagy Dániel (Würzburger Kickers – Németország), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Filip Pajovics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd), Simon Krisztián (1860 München – Németország, szabadon igazolhatóként), Remzifaik Szelmani (macedón, FK Renova – Macedónia), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Anton Salétros (svéd-magyar, AIK – Svédország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Hajnal Balázs, Németh Árpád, Németh Kristóf
Kiszemeltek: Nikola Mitrovics (szabadon igazolható, legutóbb Anorthoszisz – Ciprus)
Távozók: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Balajcza Szabolcs (BFC Siófok, szabadon igazolhatóként), Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Enisz Bardi (macedón, Levante – Spanyolország), Ferkel Miklós (REAC), Gubacsi Zoltán (kozármislenyi kölcsön után STC Salgótarján), Kylian Hazard (belga, Chelsea FC – Anglia), Jonathan Heris (belga, Puskás Akadémia), Lázok János (szabadon igazolható), Molnár Sándor (BKV Előre), Nagy Gábor (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Mihailo Perovics (montenegrói, FK Vozsdovac – Szerbia), Pünkösdi Kristóf (Cered VSE), Sallay Botond Gábor (REAC), Sándli Márk (FC Dabas), Tóth Patrik (Balassagyarmati VSE), Tóth Roland (Kecskeméti LC), Virág Szilárd (Szentlőrinc SE)
Kölcsönbe távozók: Souleymane Diarra (mali, Racing Club de Lens – Franciaország), Gere Zoltán (STC Salgótarján)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, onnan Termalica Nieciecza – Lengyelország, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Kisvárda ellen gólt szerző Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:45

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37

Bozó volt a hős, a Puskás Akadémia tizenegyesekkel búcsúztatta a Brann Bergent az Ifjúsági Ligában

Minden más foci
2025.11.05. 18:35

Horváth Dávid: Olyan nyomás alatt voltunk az FTC-vel szemben, mintha nemzetközi meccsen lennénk

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 07:16

Endricket kölcsönadhatja a Real Madrid – meg is van a befutó?

Spanyol labdarúgás
2025.11.01. 12:23

Sós Bence: Nem lenne baj, ha ezúttal is stabilan védekeznénk

Labdarúgó NB I
2025.11.01. 10:10

Férfi kézi: Smárason Barcelonában járt, megszületett a megegyezés – videó

Kézilabda
2025.10.31. 12:19
Ezek is érdekelhetik