DVTK: 800 milliós elmaradása miatt bajba kerülhet a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.15. 15:38
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri FC-t működtető gazdasági társaság az MLSZ júliusi kimutatása szerint tavaly év végén csaknem 800 millió forintos mínuszban zárt az elvárt szinthez képest, és ha augusztus 31-ig nem lép az ügyben, a szövetség pénzbüntetéssel sújthatja – tudta meg a boon.hu.

A Diósgyőr FC Kft. hétfőn arról tartott közgyűlést, hogy megemelje a gazdasági társaság tőkéjét. A testület úgy döntött, hogy a miskolci önkormányzat segítségét kéri. Ha a város kisebbségi tulajdonosként megszavazza a tőkeemelésben rá eső 250 millió forintot, a DFC Kft., és a Borsodsport Invest térítésmentesen lemond az önkormányzattal kötött, ingatlanokhoz kapcsolódó jogairól – írja a boon.hu, amely az MLSZ-től kapott levelét is idézi az ügyben.

„A Pénzügyi Monitoring Rendszer keretein belül az első és másodosztályú kluboknak rendszeresen kell készíteniük különféle pénzügyi jelentéseket a vagyoni, pénzügyi helyzetükre vonatkozóan. Ez az egyik feltétele a vagyoni értékű jogok központi bevételeiből juttatott pénzek átutalásának. A kapcsolódó eljárásrend szerint a kluboknak különféle pénzügyi küszöbértékeket kell teljesíteniük, amelyek azt a célt szolgálják, hogy az MLSZ meggyőződjön arról, hogy a klub a megfelelő növekedési pályán halad pénzügyileg is.

Az egyik fontos mutató a számviteli mérleg szerinti saját tőke, amely a klub saját vagyonát jelképezi. Az eljárásrend szerint ennek 2016. december 31-én elvárt szintje első osztályban 200 millió forint. Az érték kiszámításánál nem vesszük figyelembe az értékelési tartalék összegét, amely számviteli szempontból ugyan a saját tőke része, azonban nem jelent pénzbeli vagy tárgyiasult eszközben megtestesülő és könnyen pénzzé tehető hozzájárulást, hanem a társaság eszközeinek értéknövekedését hivatott számszerűen bemutatni.

A Diósgyőr esetében ez év végén mínusz 585 millió forint, azaz közel 800 millióval marad el az elvárt szinttől, és azt jelenti, hogy az elmúlt években a klub a saját vagyonát felélte a sorozatosan veszteséges működés miatt. Ezért írásban hívtuk fel a klubvezetés figyelmét, hogy augusztus 31-i határidővel állítsák helyre a saját tőke értékét az eljárásrendben meghatározott mértékig. Amennyiben erre nem kerül sor, a határidő leteltét követően pénzügyi szankciót fogunk alkalmazni, amelynek pontos tartalmát a klub részére korábban küldött levelünkben ismertettük."

Legfrissebb hírek

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Németh Krisztián veszi át Bogdán Ádám helyét az MLSZ-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 14:30

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

MLSZ: Az Újpest és az FTC is szektorbezárást kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 23:29

Női kosárlabda NB I: két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.12. 17:17

MLSZ: hétfőtől kaphatók a jegyek a finnek elleni felkészülési mérkőzésre

Magyar válogatott
2026.05.08. 16:40

Nem fellebbez a DVTK, nem lesznek hazai drukkerek a stadionban az idényzárón

Labdarúgó NB I
2026.05.08. 12:56
Ezek is érdekelhetik