Újpest: „A Ferencváros ellen csak a győzelem elfogadható!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 09:23
Windecker József, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest középpályása már alig várja a Ferencváros elleni derbit, elmondása szerint a második forduló vasárnapi rangadóján számukra csak a győzelem elfogadható.

„Csak a győzelem az elfogadható! – mondta Windecker József az ujpestfc.hu-nak. – Ez az a meccs, amit minden játékos előre megnéz a bajnokság naptárában. Mondanom sem kell, hogy a legfontosabb mérkőzés következik számunkra.”

„A Ferencvárosnak több tétmeccse volt az elmúlt héten, mint nekünk, ráadásul csütörtökön Európa-liga-selejtezőt játszik, ezért nem tudhatjuk, hogy ez milyen hatással lesz a Fradira, de nekünk frissebbnek kell lennünk. A hazai pálya nagy előnyt jelent számunkra, remélem, a szurkolók megtöltik a stadiont!” – tette hozzá a lila-fehérek középpályása. Windecker József az ujpestfc.hu-nak. – Ez az a meccs, amit minden játékos előre megnéz a bajnokság naptárában. Mondanom sem kell, hogy a legfontosabb mérkőzés következik számunkra.”

„A Ferencvárosnak több tétmeccse volt az elmúlt héten, mint nekünk, ráadásul csütörtökön Európa-liga-selejtezőt játszik, ezért nem tudhatjuk, hogy ez milyen hatással lesz a Fradira, de nekünk frissebbnek kell lennünk. A hazai pálya nagy előnyt jelent számunkra, remélem, a szurkolók megtöltik a stadiont!” – tette hozzá a lila-fehérek középpályása.

NB I, 2017–2018, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 22., SZOMBAT
HELYSZÍN
18.00: Mezőkövesd–PaksMezőkövesd, Városi Stadion
18.00: Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Budapest, Bozsik József Stadion
20.30: Haladás–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport/Duna World)*Sopron, Városi Stadion
JÚLIUS 23., VASÁRNAP
18.00: Puskás Akadémia–Videoton FC
Felcsút, Pancho Aréna
18.00: Balmazújváros–VasasBalmazújváros, Városi Stadion
18.00: Újpest–Ferencváros (Tv: Duna World)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
*ha a női vízilabda-válogatott a vizes vb-n csoportelső lesz, az NB I-es meccs az M4 Sporton lesz. Ha pólócsapatnak játszania kell a negyeddöntőbe jutásért, akkor a futballmeccs a Duna Worldre kerül át.
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
4 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
5 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
19 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik