Újpest: Törőcsik kilátogatott a Szusza-stadionba – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 11:09
Szanatóriumi kezelései után néha már elhagyhatja az intézményt és családjával is tölthet némi időt Törőcsik András, az Újpest egykori 45-szörös válogatott labdarúgója.

A Blikk.hu információja szerint a néhány hónapja súlyos gyomorpanaszai miatt kórházi kezelésre szorult egykori kiváló játékos annyira megerősödött, hogy néha elhagyhatja a budakeszi szanatóriumot. Egyik útja Újpestre vezetett.Blikk.hu információja szerint a néhány hónapja súlyos gyomorpanaszai miatt kórházi kezelésre szorult egykori kiváló játékos annyira megerősödött, hogy néha elhagyhatja a budakeszi szanatóriumot. Egyik útja Újpestre vezetett.

„Hála istennek, Andris sokkal jobban érzi magát, a gyomorbaja már teljesen a múlté. Egyre inkább erősödik, remek a közérzete, így újra elkezdhettük a különböző közös programok szervezését – árulta el a Blikknek a nővére, Éva. – A napokban nagyon szép túrát tettünk, hiszen Újpestre mentünk, és az öcsémnek kifejezetten az volt a kívánsága, ha már ott vagyunk, akkor ki akar látogatni a Szusza Ferenc Stadionba. Ahogy beléptünk az épületbe, rögtön megelevenedtek a régi szép emlékek. Egy kicsit üldögélt a lelátón, beszélgettünk, majd a gyepre, a pályára is lementünk, hiszen mégiscsak az volt az ő igazi otthona. A megható pillanatok során elérzékenyültünk mindketten.”

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
21 órája

Törőcsik András testvére: Nemtelen viselkedés visszaélni egy halott emlékével

Minden más foci
2025.10.14. 18:12

Törő már nem táncolhat – 70 éve született Törőcsik András

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 10:21

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.07.01. 10:25

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20
Ezek is érdekelhetik