Mezőkövesd: a Benficában nevelkedett légiós érkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.23. 16:21
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette Paul Keitát. A korábbi szenegáli utánpótlás-válogatott védekező középpályás épp 25. születésnapján írt alá három évre.

A 25 éves középpályás Szenegálban, majd a Benfica utánpótlásában pallérozódott, a felnőttek között a görög PASZ Jannina színeiben mutatkozott be. Öt évet töltött itt, majd megfordult a Kalloniban és az Atromitoszban, a legutóbbi szezonban a görög élvonalbeli Kerkira játékosa volt, azonban csak öt bajnokin kapott játéklehetőséget – januárban szerződtették, április elején pedig szélnek eresztették.

Paul Keita szerepelt Szenegál utánpótlás-válogatottjaiban is, az U17-eseknél ötször, az U20-asoknál hétszer ölthette magára a címeres mezt.

Keita lett a Mezőkövesd negyedik nyári szerzeménye Jakub Brasen, Novák Csanád és Pillár Róbert után.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Jakub Brasen (szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Paul Keita (szenegáli, szabadon igazolható, legutóbb Kerkira – Görögország), Novák Csanád (Vasas), Pillár Róbert (szlovákiai, FK Senica – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnok), Engel Alex (Kazincbarcika, ?), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE), Heffler Norbert (Balmazújváros), Rácz Ferenc (ETO FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Balogh Béla (MTK), Czuczi Márton, Alekszandar Damcsevszki (macedón), Ulysse Diallo (mali, Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Marko Dinjar (horvát, lejár a szerződése), Dombó Dávid, Tarmo Kink (észt, lejár a szerződése), Orosz Márk (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Lazar Veszelinovics (szerb)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia), Sós Bence (Debreceni VSC), Vági András (Paks)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Molnár Gábor (Puskás Akadémia)

 

Legfrissebb hírek

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
10 órája

NB II: a rutinos Polgár Kristóf Tiszakécskén folytatja

Labdarúgó NB II
13 órája

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
14 órája

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 22:37

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 17:20

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 11:48

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 07:01