Balmazújváros: a feljutó edzője a kiesőhöz szerződik

2017.06.08. 16:16
Távozik a labdarúgó NB I-be feljutó Balmazújváros csapatának vezetőedzője, Feczkó Tamás, aki átveszi a másodosztályba kieső MTK irányítását.

A Balmazújváros klubelnöke, Tiba István a dehir.hu portálnak nyilatkozva elmondta, hogy még szerda este is tárgyalt a trénerrel, aki csütörtökön (ma) közölte vele a döntését.

Feczkó azzal indokolta a váltást, hogy egy tradicionális klubnál szeretné folytatni pályafutását, amelynél nagy célok vannak, márpedig a fővárosi kék-fehéreknek a következő szezonban a visszajutás a célkitűzésük.

Tiba István úgy fogalmazott, emberileg csalódott Feczkó Tamásban, amiért korábban nem közölte, hogy esetleg máshol folytatná a munkát, és most is három napig váratta a csapatot döntése bejelentésével.

Hozzátette, gyorsan kell új edzőt találniuk, hiszen a következő bajnokság július 15-én kezdődik. Akár már ezen a héten szeretne megállapodni egy szakemberrel.

„Az élet nem áll meg, abban bízom, a csapat túlteszi majd magát ezen, és tisztességgel küzdve helytáll az élvonalban” – mondta a klubelnök.

Feczkó 2015 márciusa óta tevékenykedett a Balmazújváros vezetőedzőjeként. Érkezésekor a csapat sereghajtó volt az NB II-ben.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48

Edzők újratöltve – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 23:13

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

NS-infó: a DVTK-nál továbbra is tárgyalnak Feczkó Tamással

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 12:11