FTC: „Az első helyre nagyobb esélyünk van a kupában, mint az NB I-ben”

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2017.04.04. 09:32
null
Dibusz Dénes szerint a kupagyőzelemre nagyobb az esély, mint a bajnoki címre (Fotó: Veres Viktor)
Mindkét hazai sorozat első helyéért versenyben állnak a zöld-fehérek, habár Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa is elismeri, hogy kizárólag az egyikben reális cél a címvédés.

 

„Fontos meccs előtt állunk” – mondta a Diósgyőr elleni keddi kupavisszavágó kapcsán Dibusz Dénes a Nemzeti Sportnak.

A legtöbb mérkőzés előtt elhangzik ez a kijelentés, de most úgy fest a helyzet, a bajnoki címvédésre a Videotonnal és a Honvéddal szembeni hét-, illetve hatpontos hátrány miatt egyre kevesebb esély mutatkozik, így adja magát a kérdés: elengedi-e a bajnoki címért folytatott küzdelmet az FTC, hogy a Magyar Kupa-címvédésre összpontosítson?

„Nem, szó sincs róla, nem adjuk fel a bajnokságot – válaszolta határozottan a kapus. – Ám az kétségtelen, az első hely megszerzésére nagyobb esélyünk van most a kupában, mint a bajnokságban, reálisan nézve a helyzetünket, érdemes minden erőnkkel a kupára figyelnünk – de a bajnokság is fontos. Úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy a bajnokságban és a kupában is megvédjük a trónt, és bár a célok nem változtak, talán a kupa megszerzésére van több esélyünk. Ezért elsődleges célunk, hogy kedden továbbjussunk, és ott legyünk az elődöntőben.”

Az ellenfél a tabellán 11., vagyis kieső helyen tanyázó DVTK, amelynek kispadján immár Bódog Tamás ül. Az első meccsen a borsodiak meglepték a Fradit, amely csak a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet (2–1), tehát nincs lefutva a párharc.

„Egyértelmű, a Diósgyőr új impulzust kapott az edzőváltástól, viszonylag simán legyőzte az Újpestet – vélekedett a kapus. – Mintha összerakták volna a csapatot. A kupameccs első felvonásán is éreztük, hogy képes gondot okozni nekünk az ellenfél, igaz, a második félidőben már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, és fordítottunk. Nem vitás, nehéz feladat vár ránk, kérdés, hogy a kupameccset követő szombati bajnoki melyik együttesből vett ki többet. Tovább akarunk jutni!”

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

19.45: Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés eredménye: 1–2

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
1 órája

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
5 órája

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
8 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:55

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39
Ezek is érdekelhetik