Vasas: „Biztos, hogy az Újpestet nem a Szusza-stadionban fogadjuk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.03. 12:45
A Vasas pályaválasztóként biztosan nem a Szusza Ferenc Stadionban csap össze a lila-fehérekkel, hiába vendégeskedik az angyalföldi klub Újpesten. Ez két mérkőzést érint a tavasszal: a két gárda bajnoki összecsapása mellett a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóját.

„A Vasas keresi az alternatív megoldásokat az Újpest elleni MK-negyeddöntő visszavágóra, valamint a bajnokira. Az biztos, hogy a lila-fehéreket nem a Szusza Ferenc Stadionban látjuk vendégül” – árulta el a pénteki MK-sorsolás után Markovits László, a Vasas klubelnöke a Nemzeti Sportnak.Markovits László, a Vasas klubelnöke a Nemzeti Sportnak.

Mint ismert: a Vasas „otthonát”, az Illovszky Rudolf Stadiont jelenleg átépítik, így a piros-kékek hazai mérkőzéseiket ideiglenesen a Szusza Ferenc Stadionban rendezik meg.

A bajnokság 26. fordulójában, április 12-én (szerdán) Vasas–Újpest találkozót rendeznek, míg egy héttel korábban, április 5-én hasonló párosítással lesz az MK-negyeddöntő visszavágója.

Az angyalföldiek számára leginkább az MTK-pálya, illetve a kispesti stadion jelentheti a B-tervet erre a két összecsapásra.

Amenyiben a Vasas az Újpest elleni tavaszi bajnokiját nem a Szusza Ferenc Stadionban rendezi meg, akkor a két csapat idénybeli három bajnokijából egyet sem Újpesten játszanak le: az ősszel előbb az Illovszky Rudolf Stadionban mérkőztek meg egymással (Vasas–Újpest 0–1), majd Kecskeméten (Újpest–Vasas 2–2).

Érdekes párhuzam, hogy az előző idényben a Vasas még az Illovszky-stadionban játszott vendégként, méghozzá az akkor éppen saját létesítmény nélkül lévő MTK-val. A bajnokság utolsó fordulójában azonban Dunaújvárosban játszottak a felek, mert az MTK kérését az MLSZ támogatta.

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Dibusz Dénes: Bárhogy is alakulnak a következő hetek, engem semmi sem ér felkészületlenül

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 09:20

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

Serie A-csapat megfigyelője érkezett a Honvéd–DVTK Magyar Kupa-mérkőzésre

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 20:26

Kárpótlási lehetőséget kínál a diósgyőrieknek a Magyar Kupa

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 10:48

Borbély: Eddig volt két jobb csatárunk Piscsurnál

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 10:02

Ezúttal nem volt kérdés, a Ferencváros öt gólt szerezve jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 21:48
Ezek is érdekelhetik