Gyirmót: a Napoli védőjéből aligha lesz megmentő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.19. 08:37
Mint arról beszámoltunk, az NB I-ben sereghajtó Gyirmót szerdán 2–0-ra legyőzte a másodosztályú Mosonmagyaróvárt. A meccsen több próbajátékos is pályára lépett, volt, akinek már döntöttek is a sorsáról.

Az olasz származású, az ősszel a Napoli kölcsönjátékosaként a harmadosztályú AS Melfiben szereplő Giuseppe Nicolaót a bal oldali védő posztján vetette be a szakmai stáb, de nem ő lesz a megmentő, alighanem elköszönnek tőle. Giuseppe Nicolaót a bal oldali védő posztján vetette be a szakmai stáb, de nem ő lesz a megmentő, alighanem elköszönnek tőle.

A Kolozsvárról érkező Veres Szilárd a napokban csatlakozott a győriekhez, neki még van lehetősége a bizonyításra.

Visszatérhet a korábban már tesztelt, a szlovák első osztályban 150 mérkőzéssel büszkélkedő Kristian Kolcák, a Ruzomberok védője, aki két évet játszott Lengyelországban is, ott hatvan első osztályú találkozón lépett pályára.

A napokban csatlakozik az együtteshez egy-egy bosnyák belső védő, illetve ukrán támadó, nevüket egyelőre nem árulja el Urbányi István vezetőedző.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Nagy Sándor (ukrajnai, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Máté János
(Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Kristián Kolcák (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Veres Szilárd (romániai, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Balogh Béla (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Filkor Attila (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Horváth Adrián (szabadon igazolható, felbontották a szerződését, Kisvárda?), Nagy Sándor (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Nagy Olivér (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Simon Attila (Dorogi FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Jancsó András (Haladás), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gyurján Bence

 

 

Legfrissebb hírek

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
19 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
10 órája

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:36

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:27

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23
Ezek is érdekelhetik