FTC: kivásárolják a válogatott játékost – a Fürthhöz megy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.27. 11:51
null
Pintér Ádám másfél évvel ezelőtt igazolt az Üllői útra (Fotó: Koncz György)
A Nemzeti Sport Online már csütörtökön jelezte, hogy a Ferencváros magyar válogatott futballistája, Pintér Ádám a német másodosztályban folytathatja pályafutását. Úgy tudjuk, a középpályásként és védőként is bevethető labdarúgó szerződtetését a hétvégén bejelentheti a Bundesliga 2.-ben szereplő Greuther Fürth.

 

Mint ismert, a Ferencváros már decemberben a második csapatához irányította a 2015 nyarán Görögországból szerződtetett Pintér Ádámot, aki a téli felkészülést sem kezdhette meg az első kerettel. A 28 esztendős játékost viszont élő szerződés köti a Fradihoz, így a Megyeri Balázst is foglalkoztató német klubnak gyaníthatóan fizetnie kell a játékjogáért.

Német forrásból úgy tudjuk, hogy a két klubnak sikerült megegyeznie, és a Fürth még a héten bejelentheti Pintér Ádám szerződtetését.

A zöld-fehérek 17 forduló elteltével a 12. helyen állnak a 18 csapatos német másodosztályban, előnyük hét pont az osztályozós pozícióban lévő Arminia Bielefeld előtt.


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők:
Bognár István (DVTK), Botka Endre (Bp. Honvéd), Julian Koch (német, Fortuna Düsseldorf – Németország), Amadou Moutari (nigeri, Anzsi Mahacskala – Oroszország), Janek Sternberg (német, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, az ősszel kölcsönben Darmstadt 98 – Németország)
Kölcsönből visszatérők: Holczer Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dinko Trebotic (horvát, Bnei Jehuda – Izrael)
Távozók: Busai Attila (DVTK), Csilus Ádám (soroksári kölcsön után Puskás Akadémia FC), Gyömbér Gábor (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Cristian Ramírez (ecuadori, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe távozók: Jova Levente (Soroksár), Popov Patrik (Soroksár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Radó András (kölcsönvenné a Haladás), Florian Trinks (német, Erzgebirge Aue – Németország, próbajáték)

Legfrissebb hírek

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
3 órája

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
3 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
7 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
9 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:27

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03
Ezek is érdekelhetik