Gyirmót: a házi gólkirályon kívül még hárman távozhatnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.28. 11:51
Nem az NB II-ben házi gólkirály (korábban az élvonalban gólkirályi címig jutó) Simon Attila lehet az egyetlen, akinek távoznia kell az élvonalban sereghajtó Gyirmót FC Győrtől.

Mint ismert, Simon a napokban arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy Urbányi István vezetőedző nem tart rá igényt az első csapatnál. A kisalfold.hu úgy tudja, a héten több próbajátékos érkezett Gyirmótra, s úgy fest, több távozó is lesz az élvonalba idén feljutó együttesből. A megyei lap információja szerint a keretből négyen, Simon Attilán kívül Beliczky Gergő, Máté János és Szekeres Adrián is új csapatot kereshet magának, távozásuk elé a klubvezetőség nem gördít akadályt.Mint ismert, Simon a napokban arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy Urbányi István vezetőedző nem tart rá igényt az első csapatnál. A kisalfold.hu úgy tudja, a héten több próbajátékos érkezett Gyirmótra, s úgy fest, több távozó is lesz az élvonalba idén feljutó együttesből. A megyei lap információja szerint a keretből négyen, Simon Attilán kívül Beliczky Gergő, Máté János és Szekeres Adrián is új csapatot kereshet magának, távozásuk elé a klubvezetőség nem gördít akadályt.

„A jó szerepléshez szükségünk van vezéregyéniségekre, akik irányt mutatnak a többieknek. Az a külső vélekedés, hogy ezt az együttest meg kell erősíteni, csapaton belül is érződik. Persze nyilván figyelembe kell venni a klub szempontjait. A versenyképesség mellett érthető cél az alapvetően magyar és több fiatal játékos szerepeltetése is. A bajnoki szünet jó alkalom arra, hogy tovább fejlődjünk, a sérülésből felépülőkkel, s esetleges új igazolásokkal megerősödve folytassuk a szezont” – mondta Urbányi István.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők:
Csiki Norbert
(Sisaket FC – Thaiföld, szabadon igazolhatóként), Filkor Attila (Újpest, szabadon igazolhatóként), Hrabina Alex (Szolnok, szabadon igazolhatóként), Nagy Olivér (Szigetszentmiklós), Sebastian Achim (román, CS Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok, a tavasszal kölcsönben Swope Park Rangers – Egyesült Államok)
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Novák Csanád
(Vasas)
Távozók: Bohner Roland (Mosonmagyaróvár, kölcsön után végleg), Varga Róbert (szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Beliczky Gergő, Máté János, Simon Attila, Szekeres Adrián

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46