NB I: Pintér Attila az összeszokatlanságot emelte ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.16. 21:21
A labdarúgó NB I 2016–2017-es szezonjának nyitó fordulójában 2–2-es döntetlennel ért véget a Mezőkövesd–Gyirmót mérkőzés. A két vezetőedző az M4 Sportnak értékelt a találkozót követően.

„Elveszítettük az első NB I-es félidőnket, de túl vagyunk rajta. A második játékrészben voltak biztató pillanatok. Bátrabban játszottunk, voltak helyzeteink. Két nagy hibát követtünk el, azokból gólt is kaptunk, azon kell majd dolgoznunk, hogy az ilyenek ne történjenek meg a jövőben. Összességében, az elmúlt heteket látva, ezt vártam a srácoktól. Az látható volt, hogy sokkal több van egy-egy szituációban. Valakinek több rutint kell szereznie, míg másoknál a magabiztosságot és a dinamikát kell fejleszteni. Ezeket kell összegyúrnunk a következő hetekben” – mondta Urbányi István, a vendég Gyirmót vezetőedzője az M4 Sportnak.Urbányi István, a vendég Gyirmót vezetőedzője az M4 Sportnak.

„Jó mérkőzést játszottunk! Az első félidőben irányítottuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült, több olyan lehetőségünk is volt, amelyekből gólokat szerezhettünk volna. A második játékrészben kértem néhány játékostól, hogy segítsenek a labdakihozatalban, de ez nem történt meg. A Gyirmót bátrabban futballozott, a középpályán pedig az összeszokatlanság miatt ez nem igazán tudtuk megfelelően lereagálni. Sajnos a gyirmótiak mindkét góljánál óriási hibákat követtünk el. Nem segített az sem, hogy játékrendszert váltottunk. A második gólunk után megnyerhettük volna a meccset, de hát ezért szép játék a futball. A játékosok megtették a dolgukat. Megyünk tovább, a játékosokkal semmi probléma sincs, a játékunkon kell javítanunk” – értékelt Pintér Attila, a Mezőkövesd edzője.

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
6 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
10 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
14 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
16 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.15. 19:25

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:25

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:24

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:24