DVTK: Nem szeretnék a tavaszi Diósgyőrben futballozni – Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.16. 15:57
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője, valamint Elek Ákos, a piros-fehérek magyar válogatott játékosa elmondta, mit vár a csapat első, Videoton elleni bajnoki összecsapásától.

„Láttam a Videoton legutóbbi Európa-liga-mérkőzését, és az előtte lévő kettőt is. Egy másfajta Vidi játszott az utolsón, mint az első két meccsen. Egy másik rendszerben is, ami sokkal jobban passzol a gárdához. Tegnap végig kézben tartották a meccset, jól játszottak, jó csapatról van szó, de ezt eddig is tudtuk” – idézi a DVTK honlapja Horváth Ferencet, aki a 2015–2016-os kiírásban épp a Videoton trénere volt.Horváth Ferencet, aki a 2015–2016-os kiírásban épp a Videoton trénere volt.

„Nekünk végtelen nagy alázattal és szerénységgel kell odamennünk. A labdarúgás iránt, nem az ellenfél iránt persze, és meg kell próbálunk mindent megtenni azért, hogy ponttal vagy pontokkal térjünk haza. Ismerem a Videotont, de a feleségemmel is nap mint nap találkozom, ismerem őt jól, de néha mégis meg tud lepni. Ez nem jelent előnyt. Lesz részemről ennek a meccsnek egy érzelmi töltete és fontos lenne, hogy jól mutatkozzak be a Diósgyőr kispadján is.”

Elek Ákos, az Európa-bajnokságot is megjáró magyar válogatott középpályás szeretné, ha a Diósgyőr ebben a kiírásban teljesen más felfogásban játszana, mint az előzőben.

„Láttam én is a Vidi El-meccsét, szurkoltam is nekik, mint az összes többi magyar csapatnak, mert nagyon fontos lenne, hogy egy együttes legalább bejusson az Európa-liga csoportkörébe. Nyilván egy jó csapatról van szó, kijelenthető, hogy egy bajnokesélyes gárda otthonában lépünk pályára vasárnap.”

„Én egy olyan Diósgyőrt szeretnék látni az egész szezonban, amelyik idegenben úgy lép pályára, hogy nem a vereséget szeretné elkerülni, hanem győzni szeretne. Mert a két felfogás között óriási különbség van. Tavasszal egy kicsit meglepődve tapasztaltam, hogy mi egy idegenbeli döntetlennek is úgy örülünk, mintha bajnokságot nyertünk volna. Úgyhogy én nem ilyen Diósgyőrben szeretnék futballozni, hanem olyanban, amelyik idegenben is nyerni szeretne.”

„Jó lenne, ha senki nem szeretne evickélni a langyos vízben, mint az elmúlt két évben, mert szerintem ez a város, ez a szurkolótábor nem ezeket az eredményeket érdemli. Pont itt az ideje eldönteni, hogy merre induljunk, hogy maradunk ebben, és elleszünk a 7–8–9. helyen, vagy mondjuk odamegyünk a Videotonhoz, a bajnokesélyeshez, megmutatjuk magunkat és egy jó eredményt érünk el.”

A Diósgyőr vasárnap, az NB I első fordulójában a Videotonnal találkozik a felcsúti Pancho Arénában.

JÚLIUS 17., VASÁRNAP
LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ
18.00: Videoton–DVTK

(Tv: M4 Sport; Felcsút, Pancho Aréna)

(Forrás: dvtk.eu)

Legfrissebb hírek

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
10 órája

Bényei Ágoston a mellőzöttség idején is talált motivációt – személyi edzővel készül az új idényre

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
11 órája

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
16 órája

MTK–FTC örökrangadó az NB I 2025–2026-os idényének nyitó fordulójában

Labdarúgó NB I
20 órája

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
20 órája

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
23 órája
Ezek is érdekelhetik