DVSC: pályára lépett a macedón próbajátékos, Tisza duplázott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.04. 13:55
null
Milovan Petrovikj (balra) sorsáról később születik döntés (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I júliusi rajtjára készülő DVSC kétszer harminc perces egymás közti játékkal zárta a felkészülés második hetét. A „piros” és a „kék” csapat összecsapásán a kékek 5–1-es győzelmet arattak. A meccsen pályára lépett a macedón próbajátékos, Milovan Petrovikj is, míg Tisza Tibor duplázott.

 

Az edzőmeccsen hiányzott a csapatból a magyar válogatottal az Európa-bajnokságra készülő Korhut Mihály, a vádlisérüléssel bajlódó Máté Péter, valamint Varga József, aki injekciós kezelést kap. A találkozón szerepet kapott a macedón válogatott próbajátékos, Milovan Petrovikj, akinek a sorsáról később születik döntés.

A mérkőzésen a „kék” csapat a Verpecz – Kinyik, Ludánszki, Mészáros N., Barna – Bereczki, Szakály P., Petrovikj – Kulcsár, Tisza, Takács T., míg a piros mezes együttes a Balogh J. – Nagy Z., Brkovics, Szatmári Cs., Ferenczi J. – Djelmic, Szekulics, Holman, Jovanovic – Castillion, Horváth Zs. összeállításban szerepelt.

A kétszer harminc perces egymás közti meccs első félidejében Tisza Tibor először büntetőből, majd nem sokkal később szép akciót követően talált be. A félidő vége előtt egy jobb oldali beadásra Bereczki Dániel érkezett tisztán, majd lőtt az üres kapuba. A második játékrész elején szintén Bereczki volt a főszereplő, a fiatal játékos gyönyörű csel után szerzett gólt. Néhány perccel később Horváth Zsolt lövését védte bravúrral Verpecz, ám a kipattanó labdát Aleksandar Jovanovic közelről bevágta, így szépítettek a „pirosak”. A végén még Takács Tamás is betalált, kialakítva ezzel az 5–1-es végeredményt.

A DVSC-TEVA NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: május 24.
Edzőtábor:
Mátraháza, június 13–17.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 11.: DVSC–Spartak Myjava (Miava; szlovák)
Június 11.: DVSC–Spartak Myjava (Miava; szlovák)
Június 18.: DVSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály; szlovák)
Június 18.: DVSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály; szlovák)
Június 23.: DVSC–Ruzomberok (Rózsahegy; szlovák)
Június 25.: DVSC–?
Július 7.: DVSC–Békéscsaba
Július 9.: DVSC–Mezőkövesd (még kérdéses, az ellenfél feljutásától függ)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL

Érkezők: Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Geoffrey Castillion (holland, Puskás AFC), Sós Bence (Mezőkövesd, ?), Szilvási Péter (Mezőkövesd, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Kovács Péter
Kiszemeltek:
Daru Bence (Zalaegerszeg), Milovan Petrovikj (macedón, FK Rabotnicski)
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, lejár a szerződése), Lázár Pál (közös megegyezéssel megszüntette lejáró szerződését), Ibrahima Sidibe (szenegáli, lejár a szerződése)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Varga József (Videoton)

 

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik