Videoton: Célunk továbbra is a második hely – Pölöskei Zsolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.25. 22:01
A rossz bajnoki rajt, a visszhangos edzőváltást követően Horváth Ferenccel magára talált az NB I-ben címvédő Videoton. A fehérváriak a 26. fordulót követően a dobogó közelében vannak. Középpályásuk, Pölöskei Zsolt fogadkozik is, hogy a még belátható távolságra lévő második helyre is odaérnek a szezon végére.

„Célunk továbbra is a második hely megszerzése, ahhoz viszont, hogy ezt elérjük, nincs mese, minden meccset, minden rangadót meg kell nyernünk – nyilatkozta a vidi.hu-nak Pölöskei Zsolt. – Ha ugyanis a következő néhány meccsünkön nem szerezzük meg a három pontot, akkor nincs miről beszélni. Az, hogy a második helyért való harcban ott van az MTK is, engem nem lepett meg, hiszen tavaly, amikor még a kék-fehérek játékosa voltam, szintén a dobogón végzett az együttes. Jó játékosokból álló, erős csapatról van szó, nem lesz könnyű őket is megelőzni, de ahogy már mondtam, a célunk mindképp az ezüstérem megszerzése.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 21 2 3 56–13 +43 65
2. MTK Budapest 25 12 7 6 32–23 +9 43
3. Újpest FC 26 10 10 6 33–25 +8 40
4. Videoton FC 26 12 3 11 28–25 +3 39
5. DVSC-Teva 26 10 9 7 39–29 +10 39
6. Paksi FC 25 10 6 9 30–27 +3 36
7. Szombathelyi Haladás 26 9 9 8 23–30 –7 36
8. Budapest Honvéd 26 9 7 10 32–29 +3 34
9. Diósgyőri VTK 26 8 6 12 30–38 –8 30
10. Puskás Akadémia FC 26 5 8 13 28–43 –15 23
11. Vasas FC 26 6 3 17 21–44 –23 21
12. Békéscsaba Előre 26 5 6 15 22–48 –26 21

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik