Vasas: Czvitkovics még a szezonban visszatérne a pályára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.17. 17:57
Térdműtétjét követően jól halad Czvitkovics Péter rehabilitációja, a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas középpályása reméli, még ebben az idényben három-négy meccsen pályára léphet.

„A műtét utáni napok borzasztóan nehezen teltek és komoly fájdalmakkal küszködtem. Ráadásul alig bírtam felkelni az ágyból. Most, 14 nap múltával, már rendesen képes vagyok sétálni. A gyógyuló térdemet már 110 fokban be tudom hajlítani, a másikat 140 fokban, jelenleg ennyi a különbség.„A műtét utáni napok borzasztóan nehezen teltek és komoly fájdalmakkal küszködtem. Ráadásul alig bírtam felkelni az ágyból. Most, 14 nap múltával, már rendesen képes vagyok sétálni. A gyógyuló térdemet már 110 fokban be tudom hajlítani, a másikat 140 fokban, jelenleg ennyi a különbség.

Napi két alkalommal erősítem a műtött térdemet, ami abból áll, hogy ülőhelyzetben gumival, súlyzókkal végzek különféle gyakorlatokat. Emellett egy kézzel hajtható kerékpárral is végzek edzéseket, hogy a tüdőkapacitásom meg legyen dolgoztatva. Amint a műtéti vágás sebe leszárad, uszodába is járok majd. Ez várhatóan a jövő héten bekövetkezhet.

Ha már teljesen képes leszek hajlítani a térdem és elég erős lesz, akkor kezdhetek el kocogni is. Nagyon bízom abban, hogy még ebben a szezonban pályára léphetek. Ehhez az kell, hogy ne lépjen fel semmiféle komplikáció és tudjam végezni az elkezdett regeneráló gyakorlatokat. Remélem, hogy jó esetben az utolsó 3-4 mérkőzésen már segítségére tudok lenni a csapatnak. Úgy érzem, hogy Oenning mester is számít a játékomra” – idézi Czvitkovics Péter szavait a Vasas hivatalos honlapja.

Hír még a csapattal kapcsolatban, hogy az együttes egyik „motorja”, Hangya Szilveszter nem léphet pályára a Ferencváros elleni mérkőzésen.

26. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszámok
Március 19., szombat
15.30
Honvéd–PaksSzabó Zsolt
15.30Puskás Akadémia–VideotonSolymosi Péter
15.30Békéscsaba–ÚjpestErdős József
15.30DVTK–Haladás (Tv: M4 Sport)Farkas Ádám
18.00Vasas–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Kassai Viktor
Március 20., vasárnap
15.30
MTK–DVSC
Bognár Tamás
A bajnokság állását itt nézheti meg!
Legfrissebb hírek

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 perce

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
20 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 14:38

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 10:27

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15
Ezek is érdekelhetik