Újpest: több meccsen is játszott a télen, most aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.08. 14:08
null
Gere Zoltán profi szerződést kötött az Újpesttel (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy profi szerződést kötött a 18 esztendős támadóval, Gere Zoltánnal, aki a téli felkészülési időszakban több előkészületi meccsen is lehetőséget kapott Nebojsa Vignjevics vezetőedzőtől.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy az Újpestnél kaphattam profi szerződést. Már a törökországi edzőtáborban is részt vettem a csapattal, ahol a négy felkészülési mérkőzésből kettőt a kezdőben kaptam helyet, kettőn pedig csereként léptem pályára. Fontosak számomra ezek a lehetőségek, hiszen szeretnék mielőbb bemutatkozni az NB I-ben, majd később egyre többet játszani és stabil játékossá válni a felnőttcsapatban” – mondta Gere Zoltán az ujpestfc.hu-nak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Viktor Angelov (macedón, Metalurg Szkopje – Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Bauer Péter, Gere Zoltán
Kiszemeltek: Chris Bonney (ghánai, Asante Kotoko – Ghána, próbajáték), Csima Péter (FC Grenchen – Svájc, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Mbaye Diagne (szenegáli, Tiencsin Teda – Kína), Forró Gyula (Puskás AFC), Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden-kölcsön után Guimaraes – Portugália), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:
Tóth Patrik (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gubacsi Zoltán (Szigetszentmiklós), Kecskés Ákos

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
12 órája

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
14 órája

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
14 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
17 órája

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 22:08

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 12:14
Ezek is érdekelhetik