FTC: Bödének még néhány hét kell – Thomas Doll

2016.02.11. 15:32
Böde Dánielnek néhány hétre még szüksége van a teljes felépüléshez – mondta Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.

„Elképesztően kemény munkát végzett a téli szünetben, még a két ünnep között is itt volt, már nagyon jó állapotban van, de néhány hétre még szüksége van" – nyilatkozott a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján a német szakember a válogatott csatárról, aki az Újpest elleni, utolsó tavalyi bajnoki mérkőzésen szenvedett bokasérülést.

Doll egyúttal „üzent" azoknak a futballistáknak, akiknek az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Böde távollétében lehetőségük van a csapatba kerülni. Mint mondta: nekik meg kell ragadniuk az alkalmat és kihasználniuk a lehetőséget a bizonyításra.

„Öt héten keresztül keményen készültek a fiúk, de egy nagyon jó kiindulási lehetőséget elajándékoztunk" – utalt Doll a Magyar Kupa-negyeddöntő első, szerdai felvonására, amelyen csapata 1–0-ra kikapott a vendég Videotontól.

„Az a fontos, hogy az ilyen találkozók után fel tudjunk állni, hiszen voltak már ilyen mérkőzéseink. Ilyenkor átütő erőre lenne szükség, de tegnap néhány játékos inkább eltűnt a pályán" – tette hozzá.

Doll úgy véli, a meccsen több gólhelyzetet is kialakítottak, de azokat nem használták ki, ráadásul a kapott gól is egy szerencsétlen szituációból született. Hangsúlyozta: megpróbálnak rendet tenni a fejekben és százszázalékosan a szombati, tavaszi bajnoki rajtra koncentrálni, amikor a sereghajtó Békéscsabához látogat a zöld-fehér együttes.

A Ferencváros 19 fordulót követően tetemes, 18 pontos előnnyel vezeti az OTP Bank Liga tabelláját.

Legfrissebb hírek

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
14 perce

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
9 órája

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
14 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
20 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45