Felkészülés: Elek ismét betalált, hazai pályán nyert a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 16:22
A labdarúgó NB I tavaszi szezonjára készülő DVTK felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a román másodosztályban szereplő Olimpia Satu Mare együttesét. A diósgyőri csapat góljait Elek Ákos és Bacsa Patrik szerezte.

A diósgyőri együttesből sérülés miatt Tamás Márk, Halmai Ramon, Kitl Miklós és Nikházi Márk hiányzott, pályára lépett viszont a 18 esztendős Ternován Patrik, valamint Manjrekar James, aki új mezszámában, az 5-ös dresszben futott ki a gyepre.

A DVTK alig több mint negyedóra játék után szerezte meg a vezetést, amikor tetszetős támadás végén Elek Ákos fejezte be góllal az akciót. A Kínából hazatérő válogatott középpályás másodszor volt eredményes a felkészülési időszakban.

Az első félidő végén megduplázta előnyét a hazai csapat, Barczi Dávid beadását követően Bacsa Patrik talált a kapuba.

A szünetben teljes sort cserélő szatmárnémeti alakulat a második félidőben szépített, de egyenlíteni nem tudott, így a DVTK sikerét hozta a meccs.

Egervári Sándor csapata négy győzelmet és három vereséget könyvelt el a téli felkészülés során.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DIÓSGYŐRI VTK–OLIMPIA SATU MARE (román) 2–1 (2–0)
Diósgyőr, 300
néző. V: Belicza
DIÓSGYŐR: Rados (Antal) – Okuka (Eperjesi), Lipták (Egerszegi), Kovács G., Nemes (Németh M.) – James, Elek Á. – Koman (Ternován), Bognár I. (Griffiths), Barczi (Novothny) – Bacsa
G: Elek Á., Bacsa, ill. Markus

A DVTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 18–28.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13.: DVTK–Lokomotiva Kosice (Kassa; szlovák II.) 2–0 (Barczi, Takács T.)
Január 16.: Budaörs–DVTK 0–2 (Bacsa, Koman)
Január 20.:Belek: FK Qarabag (azeri)–DVTK 4–0
Január 23., Belek: Admira Wacker (osztrák)–DVTK 3–2 (Nikházi, Novothny)
Január 26., Antalya: Rabotnicski Szkopje (macedón)–DVTK 5–4 (Novothny 3, Elek)
Január 30.: DVTK–Mezőkövesd Zsóry 1–0 (Kovács G.)
Február 6.: DVTK–Olimpia Satu Mare (Szatmárnémeti; román II.) 2–1 (Elek, Bacsa)

Legfrissebb hírek

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Lemondott Valdas Dambrauskas, a Diósgyőr vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 14:42

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Hazai ultrák nem lesznek, százötvennégy magyar szurkoló viszont ott lesz az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:01

Kovács Zoltán távozott Újpestről, a DVTK sportigazgatója lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 14:45
Ezek is érdekelhetik