Felkészülés: Elek Ákossal a soraiban kapott ki a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 12:12
A DVTK labdarúgócsapatában először lépett pályára a Diósgyőrbe télen visszatérő válogatott középpályás, Elek Ákos, a diósgyőriek azonban 3–2-re kikaptak Belekben az osztrák élvonalban 5. helyen álló Admira Wackkertől.

Az osztrák csapat már az első félidőben 2–0-s előnyre tett szert a DVTK ellen. A diósgyőriek a folytatásban Nikházi Márk szabadrúgásából szépítettek ugyan, de az Admira újabb góljával eldőlt a mérkőzés.

A 3–2-es végeredményt Novothny Soma állította be tizenegyesből. A találkozón egyébként nem ez volt az egyetlen büntető. Az első gólt az osztrákok is tizenegyesből szerezték, a 44. percben pedig Koman Vladimir kihagyott egy büntetőt. A dvtk.eu tudósítása szerint mindegyik büntető véleményes volt. A harmadiknál Egervári Sándor, a diósgyőriek vezetőedzője bocsánatot is kért az Admira kispadjától, amiért a játékvezető büntetőt ítélt a javukra.

A magyar csapatból a 2. félidőben a szünetben Bognár István helyett csereként beálló és később gólt is szerző Nikházit sérülés miatt le kellett cserélni, Kitl Miklós váltotta.

A DVTK-nál Eleken kívül továbbra sincs új játékos. A Kínából egy év után hazatérő válogatott középpályás először lépett pályára régi-új csapatában és végig is játszotta a találkozót. Az NB I-ben 9. helyen telelő borsodiak a negyedik téli felkészülési meccsükön a második vereségüket szenvedték el.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Admira Wacker (osztrák)–DVTK 3–2

Belek.
A DVTK kezdőcsapata: Antal – Okuka, Lipták (Takács T.), James (Kovács G.), Németh M. (Nemes) – Elek, Egerszegi – Koman, Bognár I. (Nikházi, Kitl), Barczi (Bacsa) – Griffiths (Novothny). Vezetőedző: Egervári Sándor.
G: Schicker (32. – 11-esből), Blutsch (36.), Monschein (60.), ill. Nikházi (58.), Novothny (85. – 11-esből)

A DVTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 18–28.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13.: DVTK–Lokomotiva Kosice (Kassa; szlovák II.) 2–0 (Barczi, Takács T.)
Január 16.: Budaörs–DVTK 0–2 (Bacsa, Koman)
Január 20.:Belek: FK Qarabag (azeri)–DVTK 4–0
Január 23., Belek: Admira Wacker (osztrák)–DVTK 3–2 (Nikházi, Novothny)
Január 26., 14.30, Antalya: Rabotnicski Szkopje (macedón)–DVTK
Január 30., 11.00: DVTK–Mezőkövesd-Zsóry
Február 6., 14.00, Abaújszántó: DVTK–Olimpia Satu Mare (Szatmárnémeti; román II.)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Nagy Dominik (FTC)
Távozók: Bősz Levente (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Miroszlav Grumics (szerb), Senad Husic (bosnyák)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik