Videoton: több klub is szerződtetné az elvágyódó védőt

2016.01.11. 14:50
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint két NB II-es klub is szerződtetné a Videotonban mellőzött hátvédet, Szekeres Adriánt.

Szekeres Adrián távozása már a nyáron szóba került Fehérváron, de az új sportigazgató, Kovács Zoltán maradásra bírta a védőt. Az U20-as vb-bronzérmes azonban ősszel egyetlen bajnokin sem kapott lehetőséget az NB I-ben, így nem meglepő, hogy ismét szóba került a klubváltás lehetősége.

Úgy tudjuk, hogy az NB II-ben listavezető Gyirmót és az 5. helyen telelő Mezőkövesd is szívesen látná a védőt.

„Csapatnevekről nem beszélhetek. Folynak egyeztetések a játékos ügyében, mert szeretnénk, ha olyan klubnál futballozhatna, amelynél több játéklehetőséget kap. Ugyanakkor még fél évig élő szerződés köti a Videotonhoz, először a klubjával kell megegyeznie annak a csapatnak, amelyik szerződtetné” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Szekeres menedzsere, Filipovics Vladan.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
Paudits Patrik
Kiszemeltek:Ilija Nesztorovszki (macedón, Inter Zapresic – Horvátország), Léandre Tawamba (kameruni, Zlaté Moravce – Szlovákia)
Távozók: Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – szabadon igazolhatóként), Mirko Ivanovszki (macedón, érdeklődik iránta: Dinamo Bucuresti – Románia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Braniszlav Danilovics (kölcsönből visszatérhet a Puskás Akadémiához), Gábor Péter (Siófok), Kleinheisler László (Ferencváros, Istanbul Basaksehir – Törökország, Legia Warszawa, Podbeskidzie Bielsko-Biala, Slask Wroclaw – Lengyelország, Werder Bremen – Németország, próbajáték), Lang Ádám, Alhassane Soumah (guineai, Mantova FC – Olaszország), Szekeres Adrián (Gyirmót, Mezőkövesd)

 

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51