Újpest: tizenhét éves tehetség kapott profi szerződést

2016.01.08. 19:34
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest profi szerződést kötött a tizenhét éves játékosával, Bauer Péterrel – számolt be róla a „lilák” hivatalos honlapja.

Az 1998-as születésű, saját nevelésű hátvéd a 2015–2016-os szezonban az Újpest NB III-as csapatában már bemutatkozott a felnőttek között. Profi szerződésének aláírása után tavasszal már az élvonalban is pályára léphet.

„Mivel még nem töltöttem be a tizennyolcadik életévemet, ezért csak maximum három évet írhattam alá, de az én terveim ennél sokkal hosszabbak. Szeretnék minél többet játszani az NB III-as csapatban, valamint mihamarabb bemutatkozni az NB I-ben” – mondta Bauer Péter a szerződés aláírása után az ujpestfc.hu-nak.

A játékos menedzsere, Kozák Attila az NSO-nak elmondta, a tehetségnek angol és német ajánlatai is voltak, de szívesebben maradt Újpesten és harcol azért, hogy az NB I-es csapatban lehetőséghez jusson, minthogy külföldi csapatok utánpótlásgárdáiban szerepeljen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bauer Péter
Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kecskés Ákos, Tóth Patrik (Budaörs)

 

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
9 órája

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15
Ezek is érdekelhetik